Sokat álmodom még ma is vele. Akkoriban minden éjjel ő táncolt az elmémben, ő alakította a szálakat. Olyankor nem tudtam elbújni, úgy éreztem, figyelnek, szavam sem lehet. Nap, mint nap láttam a szemében a csillogást, az örömöt, hogy beengedtem egy olyan helyre, ahol addig más nem járt. Toporzékolt, amikor magam akartam lenni: nyugtalan, dühös és csalódott volt. Sok minden változott azóta, bennem is, benne is.
Az utóbbi időben a saját történetemet gondolom mindig újra. a gyökereimet, az elkövetkező éveket, a változásokat, a sok-sok ráncot az arcomon... mi lettem, miből lettem? Néha még eszembe jut, ahogyan lecsaptam a telefont és üvöltöttem.
Most én toporzékolok, hogy múljon el a hiány és a fájdalom, amit az évek során magamra húztam és az, ami még rám vár az életem során.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése