Az első versem

Negyedikes kisiskolásként félve őrizgettem kicsiny kezeim között a papírfecnit. Házi feladat gyanánt, a bírálattól reszketve nyomtam a tanítónéni kezébe. Az ítéletre nem emlékszem, elkopott az idők során. Sosem mutattam még senkinek a papírfecnis verset, most viszont felfedem a rigószerelem titkát.

Csendes, havas nap van,

Kisrigó ágra száll.

Havas minden mostanában,

Egy madár párjára vár.

Röppen a fűzfaágra,

Hó kezd szállni, vagy eső?

S, a párja megpillantja,

Vajon látja–e ő?

Együtt röpködnek szánok felett,

Macskák se bántják őket.

Néha letörnek egy szál jeget,

Embereknek vélték őket.

2004.tél