Az arcod, az a koldus szemed
a kérlelő-kétkedő két kezed
vitt el az utamon
hazán innen és túl.
A vigasz-órák, a vállad alatt töltött
furcsa-bájos órák, vággyal töltött
fel engem, hogy ismét és végleg
a tóparton élvezzem az ízed.
Ismernélek már ki, hogy lássam
mit ér a szó a szádon, tudom várjak
nem megy, nem akaródzik a csiga
szívemet veri a lépteid zaja.
(Mindennemű félreértés elkerülése végett a vers régen íródott, egy G.-hez szól. Mellesleg ez a G. alkalmazkodhatna a vers kéréséhez)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése