Küzdelem a célomért

Egyedül vagyok, magam küzdök a szépért, minden jóért. Kitartok akkor is, ha már a többiek régen feladták. Szenvedek, feladom magam a világ egyetlen és legelérhetetlenebb céljáért. Mikor mindenki kinevet, én még akkor is harcolok a szent célomért. Nincs, ami utamba állhatna, a szerelem várhat, a világnak meg kell állnia, ha én harcolok. Eltökélten állok a rajthoz, én fogom megnyerni, suttogom magamban.

Eszembe jut az első emlék: ülök a stégen, ősz van, a sárgás levelek rendületlenül hullanak alá, én a vizet bámulom. Látom az engem körülvevő, gonosz, kegyetlen világot, érzem, tudom, hogy nekem mást kell tennem. Elhatározom, hogy véghez viszek valamit, valami megfoghatatlanul nagy dolgot, amiért mindent megteszek.

Kemény évek munkáját nézve állok most rajthoz. Úgy érzem, meg kell tennem. Ekkor már nem számít senki: nincs család, nincs más, csak a cél. Minden idegszálammal a kihívásra koncentrálok, igyekszem, de nem megy. A gondolataim pofonként csapnak arcon, azt suttogják, képes vagyok rá.

Elindulok. Ez a végső és legnagyobb küzdelem a testem és a szellemem között. És megnyerem a csatát. Saját magam erejéből létrehoztam és megalkottam az eszményi csodát, a felfoghatatlan megrendíthetetlen hittel bízott pozitív beérkezést.

Jól vagyok. Elégedetten, diadalittasan számot vetek az életemmel: eddig minden sikerült az életben, vagy jól, vagy rosszul. Ez most éppen jól.
Megnyugodtam, révbe értem. A világ visszaállt a helyes körforgásába, visszatért belém az élet. Otthon vár az én saját, külön bejáratú világom, az egyetlen kiutam, a mentsváram, a családom és a felhőtlen, boldog szerelem.

Lillának szeretettel gratulálok!