Ne ígérj nekem semmit

sétáljunk együtt a fagyott füzes parton,
vessünk árnyékot, üljünk meztelen csónakon
élvezzük a nyújtott órát, végre egyszer igazán, ne féljünk,
csak együtt fázzunk, hosszan dideregjünk, élvezzünk.

ne ígérj nekem semmit,
csak mutasd meg magadat, tedd rám a kezed,
engedd, hogy felfedezhesd a hazád, a semmid.
láss bennem végre valaki újat, fogd a hűvös kezem.

ne mond többet, hogy nem vagy mellettem,
mikor itt lebegsz, az őszi szél suttogja a fülemben,
bennem jársz, átlátsz, feltépsz, lehorzsolom a tenyerem,
kiszakad a hús, a falevelek zaja tépi fel a szívemet.

meztelen állok a tükör előtt, nézem a holdat
a messze villanó fényt, a kerek napot, az arcodat,
gesztenyén taposok, élesen karcolja a talpam,
meztelen vagyok, takaróm a szűz fehér paplan.

átfogod a derekam, áldod az órát, bennünket
a kályha kattog, megtöri a szent csendünket,
te csak állsz, így vagy úgy de rám találsz
szerelmes öledbe bebugyolálsz.

ne ígérj nekem soha ártatlanul semmit,
csak a didergő levelek kacaja hallatszik kint,
levegő ölel át engem a hűvös órán,
mikor az ősz keringőt jár veled kábán.