Kell egy kocsi, hogy legyen

Szeretnélek úgy igazán megszeretkezni,
tudod, olyan sikamlós boldogan,
ahogyan csak a párás élet engedi,
úgy, mint még soha senki, borzasan.

Na, az igazán jó volna... nem lenne már
soha gond, csak az önfeledt boldogság,
a pihe-puha ágyon, motorháztetőn, kár
hogy nincs kocsim, ez a bolondság.

Jól van, na, most már tényleg hagylak,
de tudod, fontos volt, hogy lásd
nincs gyémánt és csillogás, ha akarod
lehet még öröm, kéj és zsibongás.

Nem akaródzik

Az arcod, az a koldus szemed
a kérlelő-kétkedő két kezed
vitt el az utamon
hazán innen és túl.

A vigasz-órák, a vállad alatt töltött
furcsa-bájos órák, vággyal töltött
fel engem, hogy ismét és végleg
a tóparton élvezzem az ízed.

Ismernélek már ki, hogy lássam
mit ér a szó a szádon, tudom várjak
nem megy, nem akaródzik a csiga
szívemet veri a lépteid zaja.

(Mindennemű félreértés elkerülése végett a vers régen íródott, egy G.-hez szól. Mellesleg ez a G. alkalmazkodhatna a vers kéréséhez)

Botránkozz meg. Ideje lenne
hogy tudd: nem, nem és nem.
Én téged tényleg nem csak épp
annyira, hogy...

Ne szórakozz már. Tudod,
hogy mindig hazudok,
ha erről van szó, mert
felesleges hogy tudd igazán.