Van valakid

Némán fekszünk egymás mellett, bábként létezünk a furcsa, megfoghatatlan halmazállapotú életünkben. Mozgásunk nem tudatos, nem vesszük észre, hogy érzéseink, sejtéseink rángatnak minket ide-oda, céltalanul. Fáj elhinnünk, hogy egyedül semmit sem érünk, bennünket is csupán a körülöttünk álló emberek tartanak össze.

Olyan ez, mint egy körforgás. A mellettünk létező emberek támasztanak bennünket, abban bízva és azt remélve, igen, majd ő is támaszom lesz, segít nekem. Az első váratlan pofonok után már igazán nem várunk semmit, magunknak bizonygatjuk, nekünk aztán nincs egy igaz barátunk sem, mi senkiben sem bízhatunk.

Aztán jön a felismerés, és megint eszünkbe jut az első jelenet: az ágyon fekszünk, ketten, csupa némaság lakik a szobában csupán. Érezzük a szívdobbanást, halljuk a légzést, a levegő táncát a mellettünk fekvő tüdejében. Felismerjük, hogy nekünk is van valakink. Kegyetlen pofonként sújt le ránk a tény, miszerint igen, mondjuk ki, azt hisszük nincs mellettünk senki, de mégis. Mert, ugyebár az nem lehet, hogy a lehullott magányos falevél mellé hirtelen odaesik még vagy száz. Annak bizony oka van.

Tényleg, komolyan és őszinte hittel hisszük, hogy nekünk nincs társunk, pedig érezzük, itt vannak.

Igen, biztosan állítom, itt vannak azok, akik ha a világ nekem a legrondább felét mutatja, láthatatlanul fogják be a szemem, viszont ha a szép mellett lehunyt szemmel megyek el, ugyanezek az emberek fogják kinyitni a szememet!

Muszáj lesz

Találok valakit, aki nem lesz hasonló,
emlékében is forradalmi és újító
megváltozik és változtat,
mélységeimben felforgat
és kiürít fenekestül, de
feltölt és megtölt észrevétlenül.
Muszáj mert kell, ha nem
akarok beleőszülni, nem, nem!

Tegnap éjjel veled

Zúg az éjszaka, ketten vagyunk benne,
pörög a víg éjjel, fogod a kezemet,
Áttörsz a pajzson, feltéped a szívem,
belebújsz a ruhádba, nem hagysz el engem.
Bennem vagy. A magamévá választottalak
ha hagyod, ha nem én ma megtáncoltatlak
hadd folyjon a sör ki a csupasz kezedből,
hátha akkor végre nekem levetkőzöl

Ülj mellém, fogj az öledbe
tedd a kezed a fenekemre
simogasd a kezem, úgy mint
egy férfi akinek egy nő tetszik.

Táncolni akarok

Szeretnélek érteni, és tudni a szád
minden táncos kedvű szavad járását.

Akarom az éjjelt veled, hogy nevessünk
görbe mosolyt egymás arcára fessünk.

Nem számít mit akarok, neked nem leszek
neked nem, nem, nem csak elveszek.

Veled horgolok a kötőtűvel,
téged korhollak a seprűnyéllel.

Te, te és te vagy az, aki nincs, és nem lesz,
aki miatt káosz, zaj van, csend sosem lesz.

Most őszintén gondolj egyet újra,
milyen lenne az a csók újra?

Gyere ide, látni akarom a szád,
ahogy felkéri egy táncra a párját.

Holnap Magazin

Felkerült egy versem a Magazin oldalára! Jó olvasgatást, várom a kommenteket!

http://www.holnapmagazin.hu/

Én láttam

Én láttam sírni a bohócot,
láttam táncolni a felkelő napot,
éreztem a hegedűt sírni,
szenvedtem a haldoklót, meghalni.

Láttam csókolni a csillagokat,
hallottam titkos, csodás vágyakat
láttam a pilótát igazán félni,
vágytam a csókodat kérni.

Hallottam a zokogó gyermeket,
éltem meg bűnhődő anyát, s egyebet
Egyszer vágytam igazán a csodát,
márványt láttam, igazi hullát.

Láttalak nevetni a nyomoromon,
éreztem a folyó izzadtságot homlokomon,
ordítottam örömömben,
haldokoltam fájdalmamban.

Kábulok

Érezlek.
A szagod, az ízed, a fáradhatatlan tekinteted
bűze bánt. Azt hiszem, itt vagy velem.

Velem vagy.
Belém bújsz, kibélelsz, tiéddé válok
húzol a földön, vergődöm, kábulok.

Nem félek

Te most komolyan nem nézel rám?
azt hiszem, nekem még mindig fáj
pedig már nem kellene, sőt jobb lenne
ha felfognám, nem kellettem, nem lehettem.

De nekem ez nem megy. Egyszerűen képtelen vagyok.
pedig én csak a szép kerek fokhagymát akarom.
Jajj, hát mit izélsz? meglátni és megcsodálni
a szád sarkában bújó kis aprót, és várni.

Hidd el, hogy nekem így jó,
hogy velem nem túloz a szó
nem bánt a puszta kezed
csupán a kérlelő tekinteted.

Találd meg az élet

Azt hiszed, elárultak,pedig ha
tudnád, mennyire kínzott volt
tudta, hogy nem mindig van igaza,
talán otthon, egyedül, mélyen otthon.
Most biztos úgy érzed, fáj, amit tettél
tudom most úgy igazán, nagyon elmenekülnél
de tudod, a falak is súgják, ilyen az élet,
fiatal vagy még, nem találtad meg a élet.
Bújhatsz a kabátodba, szakadhat a hó
hiheted rendületlen, hogy meghallgat a mindenható
de nem! üvöltsd magadnak: fogd fel
ő sem képes kivédeni a sérüléseidet.
Majd kedden, a szerencsés napon
mosoly ül majd a szádon, ott az arcodon
és megtanulhatod, játszani nem vele kell
hanem a nagybetűssel, az élettel, a tiéddel.

Nem vagy többé idegen, se gonosz,
szerető vagy, rohanó villamos
most jön a kezdet, a telistele élet
ígérem, megtaláljuk ketten az élet.

Esetleg

Én azt hittem, akarod.
A márvány testet a bőrödön,
a szemem világa az alkonyod
nem kéne más, csak a bőröndöd.

Érintés lebeg a kihűlt szájon,
azt hittem, talán-esetleg
nem kell egyedül feküdnöm az ágyon,
veled, veled, veled esetleg.

Veled és most.

Az érzés megfoghatatlan.

Megjelent életem első novella-és verseskötete, a Lélekostrom. Az író-olvasó találkozóról majd később tájékoztatok mindenkit, addig is itt a Facebook-oldalam, tessék lájkolni.

Köszönöm Nektek!

Tudatnom kell

Azt akarom, hogy lásd:
hús és vér, ennyi kell
hogy megszerezd a mást
ami csak és kizárólag a tiéd.

Tudatni akarom veled,
hogy várok a kecses órára
amikor táncolunk nevetve,
és nincs már csak füst és pára.

Ha cipelsz, nekem úgy is jó,
terhem a sajátom, a test a tiéd,
hogy legyen valamid, ami nem jó
hanem forró, tüzes, sőt rossz! De a tiéd.