Párbeszéd az ideálokról

- Emlékszel még arra, mikor megismerkedtünk... akkor azt mondtad, neked van saját eseted, egy ideálod, aki tökéletesen megfelel az elvárásaidnak, aki képzeleted és vágyaid álma....?
- Akkor még elhittem azt, amit a szerelemről mondtak, tudod, hogy mindenkinek van egy esete, egy típus, aki nagyon bejön neki minden téren. Azóta sok mindent megértem, már másként gondolom...
- Tudod, én még emlékszem arra, amit vágyaid és álmaid lányáról mondtál... minden részletre emlékszem: a szemére, az alakjára, a haja színére mindenre, de komolyan!
- Mondtam már, hogy azóta ez megváltozott!
- Jó, persze, tudom, de akkor is... én nem vagyok az eseted. Nem vagyok olyan szép, mint azok a lányok, akikkel régen láttalak, én nem vagyok olyan tökéletes, mint ők. Én tulajdonképpen nem olyan vagyok, amilyennel te valaha is boldog lehetsz...
- Igazad van, nem lehetek melletted boldog, mert úgy érzed, meg kell felelned valaminek, ami már régen nem létezik. Én már most boldog vagyok veled.

Nem kell ugyanolyannak lennünk, hogy összeilljünk. Nem kell ugyanazokat a dolgokat szeretnünk, nem kell ugyanazért rajonganunk.

Amikor egy sikertelen sorozat után leülsz a négy fal közé, gyakran érzed: üres vagy. Nincs benned semmi szép, semmi vonzó, értelmi szinted és tudásod sem túl fejlett a korod ellenére. Úgy érzed, folyamatosan rossz és balszerencsés történések keresztezik az utad. Most már csak attól félsz, hogy az a négy fal rád ne dőljön...

... és ekkor jössz rá, hogy talán sokkal jobb lenne, ha dőlne a fal!

Rossz, neked jó

Rossz voltam, megint nagyon rossz,
hibás, megint túl mámoros,
azt akarom, hogy érezd,
mennyire jó ez így nekem,
azt akarom, hogy fájjon,
hogy a karmod a húsomba vájd
azt akarom, hogy üss meg,
hogy pofozz,

büntess, büntess nagyon meg!

MÁJUSfa

Ha szeretsz valakit, minden pillanatban be akarod neki bizonyítani. Nem számít, hogy mennyi mindent kell feladnod érte, hogy mennyi energiádba kerül, csupán egy számít: mosolyogjon. Tűzön-vízen keresztül mész a boldogságáért.

Kihívás

Ez a szó rengeteg mindent magában foglal, és én ezt igazán ezen a héten értettem meg. A kihívás annyit tesz, hogy vállaljuk a küzdelmet, felvesszük a harcot és igent mondunk egy olyan kérdésre, amelyre magunk sem tudjuk a választ. Kihívnak minket egy párbajra, amely két énünk között játszódik, és fontos kérdésekben lehet döntő szerepű. Megcsaljuk-e a párunkat, vagy ellenállunk a csábításnak? Felkészülten érkezünk-e egy vizsgára, vagy a szerencsére bízzuk annak eredményét? Elfáradt kapcsolatainkban merünk-e változást kezdeményezni, vagy hagyjuk, hogy ugyanabban a zömök tempóban haladjunk tovább? 

Igen, az egész életünk egy kihívás, ahol tudni kell jól döntenünk, bölcsen, megfontoltan gondolkodnunk azokról a dolgokról, amik különös jelentőséggel bírnak számunkra. Meg kell tanultunk ezeket a dolgokat elég korán felismerni, hogy képesek legyünk elfogadni a kihívást.

Micsoda szar érzés az, hogy végig kell néznünk mások kapcsolatának gyönyörű, felejthetetlen és szent pillanatait, miközben a szívünk elképesztően nagyon vágyik arra, hogy nekünk legyen hasonló örömünk. Van, hogy másokat jobban szeretnek, mint bennünket. Ebbe kell beletörődnünk.