Áradó bennem

A szerelem időn kívül való. A szerelmet nem lehet megmagyarázni, nem lehet rá megfelelő szót, kifejezést mondani. Ez az áradó, lágy, meleg valami olyan eleven és megzabolázhatatlan, de mégis lassú és nyugodt. Egyszerűen nem tudom elmondani, hogy mit érzek, amikor rád gondolok. Elfelejtek levegőt venni, egy pillanatra kiver a víz, valami nagyon dübörög ott benn. Az utolsó képre gondolok, ami bennem él rólad, az utolsó mosolyra, az utolsó szavakra. Ilyenkor néha elszomorodom, hogy nem lehetsz mindig mellettem. Emiatt sokszor úgy érzem, minden együtt töltött nap versenyfutás az idővel, amit csak hajtunk és hajtunk végeláthatatlanul.

Nagyon nehéz olyan megfoghatatlan dologról beszélni, amit csupán érzek, tapintani viszont nem tudok. Amikor hozzád készülök, ezt érzem. Tetszeni akarok neked, azt szeretném, ha napfény lennék, egy kis sugárkoszorú, amely boldogságot hoz az életedbe.

Fontos volt a tegnap este, sosem felejtem, mindig elevenen fog élni bennem az a sok szó, az a sok gondolat, amelyet tegnap nekem adtál, amellyel megajándékoztál. Ha egyetlen percem maradna élni, veled tölteném.

Ez az elmúlás, ebből vagyok

Olyan furcsa volt hallani a hangod. Tizenhat másodperc telis-tele érzelemmel, haraggal, keserűséggel, csókkal, édes szavakkal, csodákkal, apró és nagyon láthatatlan dolgokkal, mindennel, ami te egykor nekem voltál. A géphang recsegett a fülem minden kis apró járatába, és emlékeket ébresztett bennem a szeretetről, amelyet minden pillanatban éreztem, mikor velem voltál. A keserűségről, amit minden utolsónak mondott pillanatban gondoltam, mikor velem voltál. Az elmúlásról, melyet vészesen éreztem közeledni, mikor velem voltál.

"Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebből vagyok."
(József Attila- A Dunánál)

Tétova lélek

Én tényleg nem tudom megköszönni neked igazán,
hogy amikor azt hiszem, összeomlok, nem igaz már,
mert a saját börtönömnek vagyok a nyomorult rabja,
akinek a gyomrában ott lapul a cellazár kulcsa.
De te jössz és felszabadítasz, mint egy erő, kiragadsz,
és én nem leszek más, csak egy tétova lélek, ha hagysz,
aki érted él és neked ad, mert ugyanazt kapom, amit adok,
mert te megvédesz, megtorolsz, megszeretsz, veled halok.

Fényed vagyok

Egy pillanatnyi fény vagyok, egy szelíd sugárral: ez a csóva rád mutat, téged világít meg, őriz, és őriztet, éltet mindörökké, mert ez egy örök játék, egy végeláthatatlan játék, amit mi ketten játszunk. Én vagyok a fényed, te pedig a világosságom tárgya.

Felejteni akarok

Az óramutatók táncolnak, a fények villannak, a molekuláid, a sejtjeid csak engem akarnak, megtartani akarlak, a tested vágya nem zavarhat,

csak élvezem, mert már te vagy az életem, az egyetlen gond, hogy féltelek, én így még nem éltem, hogy ennyire megszerettem a rosszat,

sosem akartam én, de mikor veled egy kupacba hordott a szél, én azt hittem végre vége, kérlek, csak legyen már béke,

odabenn, a háborgó szívben, legyen végre gyógyír ez a szerelem, hadd próbáljam fel az új színem, hadd csodáljam a legszebb tested, hadd éljek

a bűnös emlék nélkül, kérlek hagyjon el végül,

ez a mocskos látomás, legyen ez a végállomás,

legyen ez egy örök nász

soha többet gyász!

Elbocsátó, szép üzenet (késéssel, de annál nagyobb őszinteséggel)

Azt hiszed, megtörtél, hogy elestem, hogy többet nem állok fel, a padlón maradok, összeomlok, összetörök, megsemmisülök. Azt hiszed, nélküled nem létezem, pedig ha látnád, milyen lettem. Kérges lett a lelkem, ezért kaptam még egy esélyt arra, hogy megtanuljam értékelni a szépet és a jót, kaptam egy lehetőséget, hogy megmutassam, ki vagyok, és ki lehetek még. Erősebb lettem, fokozatosan nőtt bennem a tettvágy, és mindennél jobban várom, hogy végre kitörjek. Hogy végre szabaduljon rab lelkem, hogy elnyerjem azt az átkozott feloldozást, ami nélkül semmi vagyok, ami a kulcs az életben maradáshoz. Minden erőmmel ordítanám neked azt, hogy mennyire fájt, amikor megütöttél: nem kívül, a húsban, hanem ott bent, nagyon mélyen, ahol senki sem látja, csak én érzem. Üvölteném, hogy mindenki tudja, nem voltam én más, csak egy eszköz, amely pillanatnyi eufóriát okozott neked, egy röpke kis orgazmust. Most nézz rám, lásd meg, hogy ki vagyok, hogy milyen parányi örömforrás lettem, milyen kis apró, törékeny bogár, amely lámpaüvegnek repül, mert elvakítja a fény. Nézd, ez mind lettem én, de nem neked: egy látomás, mely egy életen át elkísér, egy szenvedő óra, mely nem hátrál, nem fél, nem ordít, nem kérked, csak önmagában öl.

Ez lettem én, egy erős, független, szabad lélek, aki megtalálta a boldogság kulcsát. Törékeny, illékony, furcsa kis csoda ez, de én azt hiszem, megérdemlem, hogy végre megtanuljam, hogyan őrizhetem meg örökké. Itt ígérem, hogy megőrzöm.