"...mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben" Radnóti Miklós




2011. június 25., szombat

Antológiák

Változás az antológiák terén! Limitált példányszámú és különleges kötetek ezek. Az általam rendelt könyvek azonban lényegesen olcsóbbak, mintha Ti rendelnétek. Ezért gondoltam, segítek Nektek!

- "Együtt" Antológia- 1700 forint (Ezt a kötetet javaslom megvásárolni, mert ebben életrajzom, fényképem, ill. verseim és novelláim egyaránt vannak)

- "Állóháború" Antológia 2700 forint (Egy, különleges novellát tartalmaz. Az egész antológia érzelmek széles skáláját kívánja bemutatni. A rendelést ebben az esetben július 5-ig adjátok le.)

Remélem örömötökre szolgálok majd az általam (is) írt kötetekkel. Természetesen, amennyiben kéritek, szívesen dedikálom a könyveket. A rendeléseitekkel keressetek bárhol, bármikor:)

Nagyon szépen köszönöm, hogy támogatod írói tevékenységemet!

2011. június 22., szerda

Metró

Metrón ülünk. A Nagyvárad térnél szálltam fel, a kopott narancssárga színű jegyem érvényesítése után. Sietve érkezem meg a szerelvényre, hátamon forró izzadtságcseppek száguldoznak. A hőség eszméletlen.
Utazunk. A kommersz, már-már ismerős ülésekre pottyanunk és a lehetős legjobban összehúzódunk. Félve beleolvasunk a mellettünk ülő újságjába, vagy mi magunk kapunk elő egy könyvet és azt fürkésszük tovább. Zenét hallgatunk, rejtvényt fejtünk, beszélgetünk, csókot lehelünk partnerünk arcára. Élünk.
Mindenki a maga módján múlatja az idejét, és mindenki másfelé tart. Ez az egész metrózás olyan, mint az élet. Valami megfoghatatlan és összeférhetetlen massza, amely irányít minket a sorsunk felé, anélkül, hogy kiszabna nekünk bármilyen utat.
Elérkeztünk az első megállóhoz. Embertömeg lép az ajtóhoz, leszállnak, majd a felszállók foglalják el a helyüket. Új emberek érkeztek, új történetek kezdődnek.
Itt az én megállóm. A Deák-tér. A megszokottnál nagyobb embertömeggel "halok" meg. Leszálltam. Az én történetemnek itt vége szakad.

Melletted haladok. A szerelvény kerekei élesen csikorognak, szememből patakzik a sűrű könny. Állunk összeér, a vonat zaja már-már elviselhetetlenné válik, robbanásszerűen megcsókolsz engem, lebegünk a metrón.
Itt a mi leszállónk. Mennünk kell, elérkezett az időnk. A mi időnk. Csontos kezeimmel megfogom ráncos ujjaidat, és forrón magamhoz húzlak. Kitárom feléd a karom, s védelmezőn magam alá húzlak. Öregek vagyunk, a metró élesen megáll, mi leszállunk. Vége a mesének. Együtt jöttünk el.

2011. június 20., hétfő

Dübörgés

Némán toppansz be az ajtón:
azt mondod, odakünn dörög
Én semmit sem hallok, pedig akarok
csak a te szíved dübörög.

Dübörög a világ elé:
én őt szeretem, nincs más
s te kirohansz felém
Ez nekem így jó: nincs más.

Egyszerű vagy mellettem:
nincsenek kételyek, veszélyek
csupán a dübörgés van lelkemben
és szörnyű csaták, szerelmesek.


2011. június 16., csütörtök

Díjak

Az esélyegyenlőség és önkéntesség évének alkalmából meghirdetett irodalmi pályázat számomra különleges végkifejletet tartogatott: az országos eredményeket tekintve első lettem vers kategóriában. Ennek örömére Budapestre utaztam, és átvettem a nyereményemet. A képek is a boldogságomról tanúskodnak.

Újabb sikerekkel érkeztem ma hozzátok: két antológiában, az Együtt és az Állóháború című kötetekben is megjelenek. Az Együtt egy írókat segítő társaság, ahol részletes bemutatkozással és hat művel jelentkezem. Az Állóháború pedig egy művészeti csoport, a SYA által szponzorált és kiválasztott műveket tartalmaz.
Amennyiben ezeket a köteteket szeretnétek megvásárolni, kérlek benneteket, szóljatok nekem. Természetesen postán is fel tudom őket adni, amennyiben igénylitek.

2011. június 15., szerda

Akarat

Ha gyerek születik, mindenki örül. Az az aprócska, csodás élőlény egy szót sem ejt ki a száján, nem visz véghez nagy dolgokat, csupán él. A fiatal anyukák boldogok, örömteli könnyeket ejtenek gyermekük születésekor. Ez a lény, egy rajta kívülálló cselekedet miatt szeretettel van övezve. Tulajdonképpen ő semmit sem tesz, csupán létezik.

Ez a csöpp emberlény beszél, jár-kel, rombol, pusztít, alkot és létrehoz. Még félve, de magabiztosan ejti ki az első szavát, ezzel ismét örömkönnyeket csalva anyja szemébe. Büszkeség és szeretet járja át a nőt. Aztán a, már korántsem babaszámban menő kisember egyre többet és egyre tartalmasabban beszél. Először bántja meg az anyját, először törnek ki belőle a kimondhatatlanul kegyetlen szavak. Életében először szégyelli magát, most ő sír, és bocsánatért esedezik.

Évekkel később a világ a feje tetejére áll. A megszokás hatalma végleg megszűnik, helyébe lép egy újszerű, változó korszak. A beszédképes fiatal már akarattal tudja eldönteni, mit s hogyan óhajt közölni a publikummal. A szavakat egyszerűen formázza már, tudatosan és kevés óvatossággal. Készen áll arra, hogy akarattal bántson.

Elég volt. Nincs tovább. A kisember akaratától függetlenül okoz örömöt; a fiatal viszont akarattal gerjeszt fájdalmat.

2011. június 9., csütörtök

Hívó szavak

Kövess, és én majd vezetlek
az úton, mely neked van kikövezve.
Gyere vele, és én szeretlek
majd akkor is, ha mindenki megszökne.

Siess! hív a végtelen, én nem
várok örökre. Nem tehetem.
Van -e csekély óra, mely
egyszer hozzám elvezet?

Karon foglak. Elviszlek oda,
ahova a csoda sem jár.
A pokoli erdő hűs zajába,
oda zárlak én téged már.

Csakhogy itt vagy! már vártalak,
évezredek óta ülök szakadatlan.
Téged bámullak, reád vágyom
életem érted oda adom.

2011. június 6., hétfő

Írjak a boldogságról. A sikerekről, a tegnap délelőttről, hogy igen, vallóban én nyertem meg az Országos Egy szoknya, egy nadrág verspályázatot. Írjak arról, milyen jó élni, és élni hagyni. Hogy mekkora öröm az, ha van kivel megosztanod az örömöd, tehát magad.

Írjak a szomorúságról. Arról, hogyan törhet el minden egész... Hogy lesz űr a szívben, a lélekben, hogyan tűnik el a remény és a bizalom. Írjak mindazon nagy szavakról, amik bennem égnek. Arról, hogy mire vágyom, mi az, ami hajt. Vessem szenvtelenül papírra, hogy mi bánt, mi mocskolja be kegyetlenül a lelkem, mi az, amiért ölni tudnék.

Írjak arról, hogy milyen jó nekem. A felszín alá nézve sem jössz rá arra, hogy ki vagyok. Sosem ismersz meg, sosem lehetsz a részem. Az általad könnyedén fröcskölt szavak bennem mély sebet hagynak, és sosem fogok elfelejteni, amit mondtál.

Írjak arról, hogy milyen vagyok. Én nem feledem el honnan jöttem, viszont azt sem vagyok hajlandó megtagadni, ahová tartok.

"Neked semmi keresnivalód sincs a magyar irodalomban. Ehhez te éretlen vagy."