retro

Szülővárosom legjobb gimnáziumában (ahová én is járok) januárban Diákhetet tartunk. Ez egy nagyszabású és nagyon szabad szájú hét, amikor a végzősök műsorokkal ill. videókkal készülnek nekünk, alsóbb évfolyamosoknak. Ezen a héten mindenki pólókat visel, pecsétes arccal bulizik- és mindezt az iskolában. Ezen a héten szerdán az iskola lefoglalta (?) a város legelőkelőbbnek tartott szórakozóhelyét. Úgy döntöttem, elmegyek, egy kis buli belefér. A nővéremmel és egy barátnőmmel Roxival mentem. Kíváncsi voltam, hogy mit szól a világ az új mosolyomhoz. Biztosan állíthatom: mindenkinek tetszik. Sőt...khm...
Szóval nem ittam, helyette jól éreztem magam. Tudom, sokaknak az ivászat és a jó kedélyállapot érzete összetartozó fogalom, de nálam ez pont az ellenkezője. Ha iszom alkoholt, akkor percek kérdése és hatalmas fejfájás tör rám. Ezután már a buli sem az igazi.
Sokat táncoltunk, és meg is lettünk örökítve. A fotó szerintem nem túl előnyös, főleg részemről. Azért megmutatom.


Ébredtél már valaha cigiszagúan, fáradtan, és csalódottan? Én így ébredtem.Szörnyen álmos voltam, de tudtam, nem kell megerőltetnem magam a suliban, mert Diákhét van. érthető okokból nem fektettem nagy hangsúlyt az öltözködésemre. Ja és hogy miért voltam csalódott? Pusztán azért, mert úgy érzem, ez a szórakozóhely semmi. Számomra egy nagy semmi. Lepukkant, és rengeteg jelzővel illethetném, de nem teszem, mert egy éjszakára megfelelt. épp úgy, mint a szőke herceg. Ő is csak egy éjszakára jó: amíg észre nem vesszük, hogy parókája van, hogy a fehér paripája igazából egy szamár fehérre meszelve.

Szülinap Snoopy módra

Van egy barátom, aki szintén íjász, éppúgy mint én. Amíg én csak hobbiból űzöm ezt a sportágat, neki ez a foglalkozása. Tőlem messze lakik, de igyekezzük tartani a kapcsolatot. Nagyon kedves, sokat törődik az emberek érzéseivel. A mai napon kerek születésnapot ünnepel, és ezért gondoltam meglepem. Hogy miért azt nem tudom, de az bizonyos, hogy hatalmas Snoopy-rajongó. Ebben a késő órában remélem már otthon van, és a tökéletes 30. születésnapját sikeresen megünnepelte. Nagyon boldog szülinapot szeretnék Neked kívánni, Gyuri!

fogszabályzó

Kiszámoltam: pontosan 704 kerek napot töltöttem a felső fogszabályzómmal. Emlékszem, az elején csak úgy hívtam, hogy "minden elrontója", majd megszoktam, és akkor már inkább az volt a furcsa, ha valaki nem vette észre. (legalábbis nem úgy, hogy szóvá tette volna) Teltek a hónapok és én egyre jobban vártam, hogy levegyék, és végre láthassam a végeredményt. Számítottam arra, hogy (majdnem) tökéletes mosolyom lesz. És így is történt. Életem talán egyik legjobb döntése volt, hogy megcsináltattam a fogaimat. És most vége. Már csak alul van. Végre.

változások

A tegnapi verseny után torokfájással ébredtem. Rettenetese émelyegtem, azt hittem, csak álmodom. De akkor már ébren voltam, sőt már kedvem sem volt vissza aludni. A tegnapi napot Pápán töltöttem kedvenc íjászaim társaságában. Kora reggel indultunk, és meglehetősen fáradtan-de időben odaértünk. Az eredményeim nagyon jók lettek, ahhoz képest hogy előző héten azt mondtam, hogy inkább nem is indulok a versenyen. Én, aki TNI kategóriában indulok, és általában egyedül vagyok, most ellenfelekre(!) találtam. Végre, valahára sikerült úgy győznöm, hogy igazi kihívás lehessen. Szóval, most örülök.
A bejegyzés címe: változás. Olyan változásról van most szó, ami nem hasonlítható össze azzal, amikor beülsz a fodrászhoz és koromfekete hajat kérsz, mert meguntad a szőke tincseidet. Ez tőlünk független változás. Egy évvel ezelőtt találkoztam egy hímmel, nevezetesen Gyurival, aki hivatásos íjászként tengeti életét. Egy évvel ezelőtt ugyanitt, ugyanekkor találkoztunk. És íme a kép, hogy milyenek voltunk 2009-ben, és milyenek vagyunk most.Gyuri nem változott sokat külsőleg, inkább rajtam szembetűnő a változás. Szerinted Gyuri?

busz

Ilyenkor télen gyűlölök buszozni. A jéghideg és mocskos korlátok, a rengeteg ember na meg persze a tél. Ezek azok a körülmények, amik zavarnak. Ma mégis a buszos megoldásra kényszerültem, így nem volt mit tenni, belevetettem magam az emberek tömegébe. Meglepő módon ránézésre heten ha voltunk a buszon, mégis igen kellemtelenül éreztem maga. A felszállásom után helyet foglaltam, és közben arra lettem figyelmes, hogy mindenki engem néz. Szórakozottan leült mellém egy alacsony, meleg mosolyú srác, nem lehetett több 14-nél. Többször bámult, kereste a pillantásomat, de én nem óhajtottam ránézni. Felemeltem a tekintetem, és az megállt egy férfin, aki a rockerség minden jelét magán hordta. Apró mosoly bújkált az arcán, többször rámnézett, engedtem is neki, néha énis visszanéztem. Már jócskán a köryékünkön jártunk, mikor megint kémlelni kezdtem a velem együtt utazókat. Két nénit pillantottam meg: arcukon minden ránc arról tanúskodott hogy ők mennyire boldogok. Beszélgettek, szóba kerültek az unokák, a munka, egyszóval a legtöbbször előforduló témák. Mindenki roppant barátságos volt a buszon, ők négyen mégis megfogtak valahogy. Már majdnem az én "utolsó" megállómhoz értünk, mikor a rocker srác felpattant, és jelezte: ideje leszállni. Még egy megálló, gondoltam magamban, annyira át voltam fagyva, hogy csak erre bírtam gondolni. A busz csikorogva fékezett, lasított az ajtók kinyíltak mire a rocker így szólt:"További szép napot hölgyeim!" Az én napom biztosan szebb lett a kedvességétől.

kékszemű

Rég nem írtam, a szünet utáni hirtelen visszaállás nekem is betett. Azt hiszem, idén egész kellemes "értesítőt" viszek majd haza arról, hogy mit is sikerült alkotnom az elmúlt fél évben. Remélhetőleg ezt értékelni fogják a szüleim.
Nem gondoltam volna, hogy a visszarázódás ennyire nehéz lesz. Nem alszom sokáig a hétvégéken sem, a biológiai órám reggel nyolc óra körül felkelt, így nincs más választásom: felkelek. Nem is ez volt szokatlan, hanem inkább a rendszer. Furcsa volt, hogy ismét órákra van osztva egy napom. Mindjárt az első tanítási napon annyi elintéznivalóm volt, hogy azt hittem, megszakadok. Öröm az ürömben, hogy egész nap havazott, így némiképp "felmenthettem" magam az ügyintézések alól. Ez persze tökéletes alkalmat nyújtott egy délutáni alváshoz. (Mert ugye ki az a hülye, aki tanul) Szóval ez is eljött. Mint minden. És ami eljön, annak engedjünk szabad utat.



Először úgy kezdődött, hogy szó szerint egymásba botlottunk egy utcán, most meg direkt úgy tervezzük, hogy egyszerre érjünk az azonos utcába. A nevét még nem tudom, de azt igen, hogy a szemei kékek, olyan kékek mint az ég. A pillantása is csodás. Nem tudom, ki ő, mit akar tőlem, és hogy hova fogunk kilyukadni, de mindenesetre nagyon tetszik. Ja, és nem is szőke, sőt lova sincsen.:) Ő a kékszemű

új. minden új

Egész éjjel irtózatosan fújt a szél éppen ezért nehezemre esett felkelni. Fáradt is voltam, aztán megrémített a gondolat: holnap iskola. Minden iskolai szünet után valahogy megújulva térek vissza a hétköznapokba. Kipihenten, másként.
A téli időszakban hajlamos vagyok begubózni, bezárkózni magamba. Nem érdekel a külvilág, mert úgy érzem, nem foglalkoznak velem, mindenkinek máshol jár az esze. A változás szembeötlő: alig várom, hogy megújulva, ugyanabban a testben, mégis más lélekkel, végigszáguldjak az iskolában. Várom az első komolyabb számonkérést, hogy megmutathassam: héé, emberek, szabad vagyok! Hirtelen elkezd érdekelni minden. Eljárok táncolni, kávézni, felhívom a rég elfelejtett barátokat és közben erősen koncentrálok arra, hogy önmagam maradjak. Hogy azért szeressenek, aki vagyok. Akár decemberben akár májusban.

visszatekintés 2009-re

Valójában irtó jó év volt ez. Legalábbis nekem jó volt. Kezdeném is mindjárt az elején: januárban megismertem rengeteg íjászt, akiknek addig a létezéséről sem tudtam (és nem az eredményeik miatt), emellett buliztam egy fergetegeset a diákhéten.Az ezt követő hónapot valójába nem szeretem.Azt hiszem nyomós okom van rá: ekkor van a születésnapom és a névnapom. Nem szeretem ha én vagyok a világ közepe. Persze, az édesanyám egy nappal utánam született,így hát nem kell azt hallgatnom még 20-án is, hogy boldog szülinapot így meg úgy. Márciusban ellátogattam Pécsre, egyik kedvenc városomba, méghozzá nem is akármiért: versenyezni. Áprilisban rengeteg dolgom volt a naptáram szerint, így hát nehéz lenne kiragadni egy olyan emlékezetes pillanatot,ami kitűnik a többi közül. Május több tekintetben tartalmas volt, mivel ebben a hónapban jártam Ausztriában egy egész seregnyi általános iskolás gyerekkel együtt. Az idő egyre kellemesebb volt, az íjászokkal is kimentünk a szabd ég alá, és ott lövöldöztünk. A legemlékezetesebb eset egy kislányhoz kapcsolódik. Néhány íjászbarátom és én kint voltunk a pályán, lövetni kellett. Ez általában abból áll, hogy megmutatom a lurkóknak hogyan fogják az íjat, majd az első lövést segítem leadni. A cukorbogárkiscsaj azt mondta, ő már tud lőni. Nosza, mondom, csináld. Mire ő gondosan megkerülve az íjat, megfogta az ideget és megpróbálta kihúzni. Annyira aranyos volt, hogy nem volt szívem a" hárfa módszeres" kislányt megszakítani a művelet közben.
Ebben a hónapban még tettem egy sikeres középfokú nyelvvizsgát angolból.
Júniusban építettem bikiniben pályát, kézhez kaptam a bizonyítványom, csókolóztam szakadó esőben és terepnadrágban és bakancsban 40 fokban versenyeztem.
Júliusban Pesten voltam, lakást festettem a nővéremnél. Hennát tetováltattam, dolgoztam és fordítottam, miközben a fekete szobáról álmodoztam és oda is képzeltem magam, majd jó sokat beszéltem. (Mondjuk ez minden hónapra igaz)Kaptam bókot (emlékezetes: "Jó a ruhád...meg ami benne van")
Az utolsó nyári hónapban ismét olasz lettem. Olaszul éltem, olaszul léteztem. Szeptemberben iskolát kezdtem, tanultam, versenyeztem és hastáncoltam. Franciát és olaszt tanultam.
A fennmaradó néhány hónapban az eddig felsorolt tevékenységeimet folytattam. (persze felváltva)
Úgy gondolom, hogy az elmúlt évben az általam megismert emberek bizonyára látják, hogy az egy igen tartalmas, jó év áll mögöttem (mögöttünk)


.
Szeretném Nektek az elkövetkező évre a lehető legtöbb boldogságot, kalandot, élményt, szórakozást, munkát kívánni. Szívből kívánom, hogy az újévi fogadalmatok is teljesüljön:)