itt jártál

"Nem számítottam rá, hogy tényleg eljössz. Igazából akkor sem csodálkoztam volna, ha az utolsó percben lemondod. Nem reménykedtem, nem akartam hiú lenni, és nem akartam csalódni sem. Mikor megérkeztél, nem tudtam mivel köszöntselek. A puszi baráti lett volna, ha viszont elmegyek melletted, az olyan semmilyen. Én nem a barátod akartam lenni. Beültem melléd az autóba, és szabad voltam. Megint önfeledt, gyermeki és játékos lehettem veled. Ilyen a te hatásod,látod. Érdes, munkától fáradt kezed lágyan simította az arcom miközben magad elé meredtél. A tested forró volt, éreztem, mikor az ujjaiddal a hajamba túrtál. Zavarban voltam, láttad rajtam. Szokatlan volt számomra ez a szituáció, ezt az oldaladat még nem ismertem. Sőt, ha belegondolok, semmilyen oldaladat sem ismertem. Nagyképűen beképzeltem magamnak, hogy közöm van hozzád, pedig valójában a nyomodba sem érek. Felesleges lenne bemutatnod nekem a valódi éned, nekem te mindig az a kellemes, finom fahéjas forralt bor illatú fickó leszel, aki eddig is voltál.
Egy emléket örökké őrizni fogok rólad: forró, felhevült ajkad az arcomhoz ért, kezed lágyan megfogta az enyémet és cuppanós puszit nyomtál az arcomra: én boldogan, elégedetten mosolyogtam a távolba. Nem zavart bennünket senki, nem volt sem béke, sem háború. Azt hittem, hogy az örökkévalóság is eljön abban a pillanatban. De nem jött. Vége lett, a hosszú órák röpke percekké rövidültek, s én máris itthon voltam -nélküled. Már most hiányzol.
Nem akartam elhinni, hogy te akartad ezt a találkozást. Abban sem voltam biztos, hogy fontos lehetek neked. Pedig ma bizonyítottál: én is lehetek valakinek fontos. Sőt. Jó lenne a világot jelenteni neked. Csak Neked." - súgta a lány az édesapja fülébe.


(Részlet a könyvemből)

Helikon III. térdfájás...

Helyzetjelentés: jelenleg az ágyamban fekszem, a laptop az ölemben, a térdem alápolcolva, és a zárójelentésemet olvasom.
Vasárnap reggel a balesetin kezdtem. A térdem bedagadt, és rettenetesen fájt. Az orvos fél órás várakozás után megállapította, hogy röntgenre lesz szükségem, majd eldönti, hogy ad-e szteroid injekciót. Megröntgeneztek, majd megállapította a dokibácsi, hogy a térdszalagom a szakadás szélén áll, így a szteroidinjekcióval pótolni fogja a már szakadt részeket. Nem állhatok rá, sőt tiltva van a mozgás is. Nem mehettem iskolába sem, majd csak holnap kezdek. A kórházban kaptam egy kötést, amit minimum 5 hétig kell viselnem folyamatosan (!). Jelenleg a szemeim ki vannak sírva, és utálok kiszolgáltatott lenni. Vigyáznom kell a lábam épségére, fokozottan veszélyben vagyok- legalábbis az orvos ezt mondta.

Ja, ha valaki esetleg ismer egy gyógytündért, kérem adja meg a telefonszámát!

Helikon II.

folyt.

A második napunk szintén fantasztikusan telt. Az előző esti mulatozásból kifolyólag a reggeli kelésnek nem volt meghatározott időpontja, viszont egy kikötésük volt a velünk utazó tanároknak: 11 órakor jelenjünk meg a buszmegállóban, senkire sem várunk majd. Ezeket a tényeket figyelembe véve 9 óra körül sikerült felkelni, majd a reggelinket is elfogyasztottuk. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy a tábor minden reggel a kihalás szélén állt, egy-két ember szállingózott fogat mosni, a többiek jórészt csak magukat mosták fel. Érdekes módon este (éjszaka) a tábor mind a kb. 150 lakója éb(e)ren figyelte az eseményeket.
Szóval miután bebuszoztunk a városba, egyből megebédeltünk, szerencsére sor sem volt. Miután mindenki iszonyatosan fáradt volt, úgy döntöttünk, hogy a 10%-os kuponunkat a Muskátli Kávézóban felhasználjuk. A hangunk még épnek bizonyult ( nem úgy másnap reggel...) így egy röpke koncerttel örvendeztettük meg Keszthely népét. A nép igencsak hálásnak bizonyult, mivel nem hogy 90%-ot, semmit nem kellett fizetnünk az elfogyasztott italokért. Ezután a színházba mentünk, sírtunk egyet, majd becéloztuk a szabadtéri táncházat, ahol éjfélig roptuk. Kinek a vörös, kinek a rasztás, kinek a copfos és kinek a szőke jött be... Persze táncos kedvünk a Balaton-parton is folytatódott, ahol az esti Kiscsillag koncertre alapoztunk hangos sikongatással. Ez a koncert nem sikerült annyira ütősre mint a tegnapi, de mindenesetre elég jókedvűen tértünk (volna) vissza a szállásra. Szerény személyem ugyanis megtalálta az egyetlen farönköt a parkban, amiben persze sikerült hatalmasat esnem. A térdem fájdalommal telt meg, és nekem csak nem akartak elállni a könnyeim. Aztán másfél órás várakozás után visszatértünk a szállásra, ahol alaposan befásliztam a - már amúgy is sérült-térdemet. Az este további része egyeseknek kevésbé publikusan alakult... Én is szórakoztam, habár elég egyhangúan telt az este egy székben ill. egy másikban, amelyikben a lábam pihent. Mindenesetre a fiúk igyekeztek felvillanyozni, például sosem tudtam, hogy lehet táncolni székestül...
Másnap megtudtuk a verseny eredményét: igen, sikerült, megnyertük a női kar kategóriát. Megérte a rengeteg fáradtságot az egész verseny. Így végül három bronz, három ezüst és két arany minősítéssel tértünk haza. Igazán megérte.

folyt. köv.

Helikon I.

Csütörtökön belevetettem magam az Újkori Helikoni Ünnepségek otthonául szolgáló Balaton-parti város életébe. Eddigi ismereteim Keszthely városáról igencsak csekélynek bizonyultak, ám hamar kiismertem magam a városban. Kitűnő társaságot is kaptam ehhez: Kittik, Luca és Eszter no meg persze a hatvanöt fős kórus tökéletes útitársnak bizonyult.
Az első napon, azaz csütörtökön egy nagyon bonyolult és zsúfolt nap elé néztünk. Az első utunk Balatongyörökből egyből Keszthelyre vezetett, ahol rohantunk a regisztrációhoz, majd a komolyzenei részlegben indulókat tekintettük meg. A karnagyunkkal, Erikával (nénivel) ketten átrohantunk a másik épületbe, ahol a népdalcsokorral induló lányokat, és a néptáncos csapatot néztük meg. Mindezek után az egész énekkar együtt elindult a -majdnem végzetesnek induló- ebédhez. Miután mind a 4200 gyerek egy időben végzett, így egy időben is érkeztek meg a 10 ebédelő-ponthoz, kettő és fél órát álltunk sorban éhesen, és kimerülten. Az ebéd végére mindenki fáradt és kedvetlen volt, pedig csak ez után jött az énekkar előadása. A műsorral az énekkar hatalmas sikert aratott, ez a végeredményen is látszott, mivel a mi énekkarunk vívta ki a megtisztelő "Legjobb Női Kar" címet. Este belevetettük magunkat a partikba. A Balaton-parton Irie Maffia koncert kezdődött, amire el is mentünk az ötös fogattal. Az este folyamán több srác is megkörnyékezett bennünket, persze mi nem hagytuk magunkat. Egy valaki mégis felkeltette az érdeklődésünket: egy srác csukott szemmel meredt az égre és azt magyarázta, hogy az élet rövid. Nem volt berúgva. Kicsit sem.

folyt. köv.

nem lehet jó

Nem lehetett jó a lánynak sehogy: se a fiúval, se nélküle. Nem élhette az életét nélküle, mégis foggal-körömmel tiltakozott az ellen, hogy engedjen a csábításnak, és megcsókolja a fiút.Pedig az nyíltan figyelmeztette: ő nem csókolja meg, nem akar olyat tenni, amit a lány esetleg nem. Nélküle akart élni, nem akarta megmutatni magát. Elbújt volna egy sötét, koszos kis lyukba,ahol senki nem kereshetné. Nem akarná, hogy megkérdezzem tőle: hogy vagy? Nem válaszolna rá, elrohanna a horizontig, és leugorna a világ pereméről. Ezt a kérdés amúgy sem tőlem várta.
Eközben a fiú keresné őt, várna arra, hogy végre beszéljenek egymással. Keresné, az egész világot bejárná érte. Minden csábításnak,forró olasz szerelemnek, kívánatos nőnek ellenállna, mert keresné a lányt, aki időközben nővé érett. A férfi egyre öregebben, egyre csüggedtebben keresné a nőt, és mire megtalálná már nem maradna belőle semmi, csak egy marok hamu. Egy maroknyi friss, szürke por.Ez lenne minden, ami emlékeztetné a nőre. Mert nem csókolta meg sosem.


Pion Istvánnak

That's What You Get for Loving Me

Új nap, új lehetőségek. Egyre inkább kedvelem a tavaszt...valahogy elvarázsol. Kopogtat a még jócskán havas szívek ajtaján, és azok lassan, félve de engedik betörni a Tavaszt. Utána hirtelen minden virágba borul, előkerülnek színes ruhák, az idő egyre melegebb lesz és mindenki szerelmes lesz. Én jelenleg egy csokor virágba vagyok szerelmes. Azt hiszem, még nem tudom eldönteni, hogy mi is olyan vonzó ebben a csokor virágban.Igaz, megvehetem magamnak én is, akár télen akár nyáron. De mégsem én vettem, hanem Kékszemű. Mivel háláljam meg, hogy létezel?Elég, ha a tündéred maradok?

álomország

Álomország bejárata csodaszép, nagy cirádás kapu fogad minden látogatót. Amint belépsz, rácsodálkozol arra, hogy milyen tökéletes itt minden. Kívánsz egy nagyot, és helyette kapsz sok-sok aprót. Ezeknek talán jobban örülsz, boldoggá tesz a tudat, hogy a sorsodról gondoskodtál.

Tegnap én is beléptem a hatalmas, díszes kapun. Csodásan megfodrászolt hajjal, magassarkúban betipegtem a galériába, ahol mindenki rám várt. Boldog voltam, minden érintésem, pillantásom ezt árulta el. Mindenki ott volt, aki számomra fontos: a család, a barátok, akikre a legrosszabbkor is lehetett számítani, a tanárok, akik az ihletet szolgáltatták. Aztán jöttél Te, nem mellesleg teljesen váratlanul, és kicsivel kerekebb lett a dolog. Akkor mindent ott hagytam volna és elmenekültem volna Veled. Elrohantam volna a legközelebbi padhoz, és faggattalak volna. Volna. De Te bizonyítottál, így elégedetten nyugtáztam: meg akarlak ismerni.

Most is éppen Álomországban sétálgatok, egy csodaszép füves parkban ücsörgök és azon csodálkozom, hogy milyen lenne, ha megmutatnám Neked ezt az országot. A birodalmat, ami elrepít, akárcsak egy jó zene. Legyél része az életemnek!

fontos vagy

Nehezen érzékeled, pedig fontos vagy nekem. Nagyon sokat számít a véleményed, az arcod minden egyes apró mozdulata érdekel, kíváncsi vagyok rád. A rám jellemző egyszerűséggel csak úgy emlegetlek: a férfi. Az ember, aki megtestesít mindent és ezzel együtt kimeríti a szó fogalmát. Nem udvarolhat egy nő, tudom én azt, de most muszáj. Túlságosan is fontossá váltál. Viszont én egyre kevésbé érzem, hogy neked valamit jelentek. De azért ugye számítok még?