Tudatnom kell

Azt akarom, hogy lásd:
hús és vér, ennyi kell
hogy megszerezd a mást
ami csak és kizárólag a tiéd.

Tudatni akarom veled,
hogy várok a kecses órára
amikor táncolunk nevetve,
és nincs már csak füst és pára.

Ha cipelsz, nekem úgy is jó,
terhem a sajátom, a test a tiéd,
hogy legyen valamid, ami nem jó
hanem forró, tüzes, sőt rossz! De a tiéd.

Kell egy kocsi, hogy legyen

Szeretnélek úgy igazán megszeretkezni,
tudod, olyan sikamlós boldogan,
ahogyan csak a párás élet engedi,
úgy, mint még soha senki, borzasan.

Na, az igazán jó volna... nem lenne már
soha gond, csak az önfeledt boldogság,
a pihe-puha ágyon, motorháztetőn, kár
hogy nincs kocsim, ez a bolondság.

Jól van, na, most már tényleg hagylak,
de tudod, fontos volt, hogy lásd
nincs gyémánt és csillogás, ha akarod
lehet még öröm, kéj és zsibongás.

Nem akaródzik

Az arcod, az a koldus szemed
a kérlelő-kétkedő két kezed
vitt el az utamon
hazán innen és túl.

A vigasz-órák, a vállad alatt töltött
furcsa-bájos órák, vággyal töltött
fel engem, hogy ismét és végleg
a tóparton élvezzem az ízed.

Ismernélek már ki, hogy lássam
mit ér a szó a szádon, tudom várjak
nem megy, nem akaródzik a csiga
szívemet veri a lépteid zaja.

(Mindennemű félreértés elkerülése végett a vers régen íródott, egy G.-hez szól. Mellesleg ez a G. alkalmazkodhatna a vers kéréséhez)

Botránkozz meg. Ideje lenne
hogy tudd: nem, nem és nem.
Én téged tényleg nem csak épp
annyira, hogy...

Ne szórakozz már. Tudod,
hogy mindig hazudok,
ha erről van szó, mert
felesleges hogy tudd igazán.

Kígyó tánc

Dühös kígyóként tekereg a hang felé,
éjfekete csillogás, sosem lehet övé.
Sűrűn magához szorítja, fogva tartja
magáévá teszi, végzetig megtartja.

Bújik a kettős kulcsból az őrült,
kit kígyó fog sűrűn láncba, a bőszült.
Pusztítana, tépne ki az erős szorításból
levegője fogytán, a kígyó akaratából.

Szerelem ez, csupasz szerelem,
kettős páros, a gonosz és az elesett.
De mindvégig, mégis csak fojtja
magába húzza, magánál tartja.

Ítéletnap

Ítéletnap.
A háromszázhatvanöt és a millió
közti éles, csikorgó tág tag
aki mindent visz, de a semmiben brillíroz
Örök nászt hoz.

Ítéletnap.
Az első közösen töltött néha émelyítő
és büdös év, melyen raklapnyi szavak
hangoztatják: beléd bolondult a nő!
Ennek igazán örülhetnél.

Ítéletnap.
Közös a nász, közös a teher, a kelletlen
meztelen testek, ha nincs mi szóra bírja
és az csak hever ugyanúgy meztelen.
Hogy ez milyen jó nekem!

Ítéletnap.
Szeretlek, tudod-e, bizonyos az az év
a csekély kis másodpercek csókja
rajtam van és tovább visz a hév.
Én téged szeretlek

ítéletnapig!

Nimfa

Létrehozlak. Megalkotom az eszményi csodát.
Csókkal nevellek. Felteszem az életem árán
csak, hogy velem legyél.

Levetkőztetlek. Ölembe fektetlek,
Csókkal itatlak-etetlek, megszeretlek
nimfámmá teszlek.

Meztelen testeddel szelíden érintkezem,
Szenvtelen percekkel órákig szeretkezem
veled leszek.

Azt hiszed, csak az enyém vagy
pedig ha tudnád, mennyi minden vagy
örömforrás, zúgó érpatak.