Sosem gondoltam, hogy lesz hozzá elég bátorságom, elég tudásom, elég szorgalmam. Most pedig itt vagyok negyven tétellel az ölemben, szakkönyvekkel, egyetemi segédanyagokkal, és szabályosan rettegek a holnapi emelt magyar szóbelimtől. Annyi minden múlik rajta.
A legnyilvánvalóbb az a nyomás, ami rám nehezedik. Az én emelt magyar írásbelim lett a legjobb, természetesen a bizottság tagjai elvárják, hogy nagyon jól, kiemelkedően teljesítsek. A meglátásaimnak, az elemzéseimnek szakszerűnek kell lennie, jól meggondoltnak és helyesnek.
Aztán ott van az a nyomás, amit az ember minden vizsga előtt érez. Az, hogy a barátai, a családja mind tudják, hogy hol van éppen, mit csinál, és mindenki remegve várja a telefont, hogy mikor szólok: "jó volt" vagy éppen "nem tudtam semmit sem". Ez a nyomás jelentős, hiszem meg kell felelnünk a velünk szemben felállított elvárásoknak.
És végül itt van az, ami ezen az egészen múlhat. Az egyetem. Eldől, van-e esélyem bekerülni egy olyan közegbe, ahova be szeretnék kerülni, ahova tartozni szeretnék. Eldől, van-e helyem ott, érdemes vagyok-e arra, hogy bekerüljek.
Szóval, mindezt azért éreztem fontosnak leírni, hogy tudjátok, nem azért hanyagoltam az írást, mert nem szeretem, vagy már nem élvezem, hanem azért, mert tanulnom kellett. Holnapra szorítsatok, nagyon-nagyon szeretném a nyelvújítási mozgalmat és Pilinszkyt húzni!
(Hozzátenném, jó lett volna, ha kapok egy kis segítséget, nem csak azt, hogy "úgy is menni fog" és hasonlók. Amit én megteszek emberekért, azt nem lenne rossz vissza is kapni. Bár egyáltalán nem azért csinálom.)
(Hozzátenném, jó lett volna, ha kapok egy kis segítséget, nem csak azt, hogy "úgy is menni fog" és hasonlók. Amit én megteszek emberekért, azt nem lenne rossz vissza is kapni. Bár egyáltalán nem azért csinálom.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése