A nyár egybeég a szabadság, önállóság gondolatával. Betölti a rég várt űröket a szívedben, helyet hagy a saját lelki megnyugvásodnak, felszabadít, barátságokat, szerelmeket, mély, sarkalatos tetteket indít el.
Minden nyár végén magunknak ígérgetjük, hogy sosem felejtjük el ezt a nyarat, majd fogadkozunk, hogy ez volt az eddigi legjobb. Titkon megvallva önmagunknak rájövünk, hogy semmi sem múlik el nyomtalanul, nem feltétlenül kell mindent feladva igazán mindent magunk mögött hagyni. Rádöbbenünk, hogy közel sem tettünk meg mindent, amit szerettük volna. Mert tisztában vagyunk vele, hogy nem mentünk el arra a nyári angol gyorstalpaló tanfolyamra, nem utaztunk külföldre, és egyáltalán nem is találkoztunk a gyerekkori barátnőnkkel. Hamis ígéreteket teszünk magunknak június elején, pedig lelkünk mélyén tudjuk, nem teljesítjük őket.
Fiktív ígéretek helyett valós élményeket élünk át. Íme az enyémek.
Nem túl nagy segítségnek bizonyultam a kaposvári íjászverseny rendezésben. Megkérték a kezem egy rózsaszín PTE-POLLACK feliratú karszalaggal ezen a versenyen. Némán tűrtem a veszekedéseket. Rózsát ajándékoztam egy Krisna- völgyi hölgynek. Leveleket váltottam egy ismeretlen, ámbár felettébb kedves férfivel. Interjúkat, cikkeket készítettem, majd publikáltam. Zenéltem Bársony Bálinttal, akivel később többször együtt ebédeltünk (Ugye-ugye Emese....) Fát vágtam az öcsémmel, sérült térddel, akkor még mit sem sejtve az igazi fájdalomról. Olasz tanfolyamra jártam (azért nekem a gyorstalpaló bevált), utcazenéltem. Hennáztattam a jobb lábamra, majd ismét megkérték a kezem (a hennától függetlenül). Naivan, komolyságot remélve jártam a tetoválószalonokat a Petivel.Sírtam, mert bántottak. Tinával emlékeztünk a sokadik, sajnos már nem létező szálra, ami összetartja a barátságunkat. Spontaneitásomat kihasználva mentem strandolni a legspontánabb emberekkel. Csapatot kísértem, bűnbakot, óvónénit, szexicsajt, mérges átlagos tinédzsert játszottam, miközben idegennyelven éltem a hétköznapokat egy teljes hétig a focifesztivál ideje alatt. Azt hiszem, szerelmes lettem. Fájó szívvel, megszakadva búcsúztam a külön bejáratú, saját Lükémtől. Nyaraltam, ismét megkérték a kezem (ezúttal a kettő összefügg). Megőrültem, bántottam azt, akit szeretek, porrá zúztam a lelkét két mondattal. Fogytam tíz kilót.
Kiolvastam nyolc könyvet. Barátokat szereztem, Pannival lettem gazdagabb. Ismét rettegtem, szörnyen éreztem magam, gyenge, és elpusztítható voltam. Forró könnyeket ejtettem, ezzel bántva a családom. Azt hittem, nincs mellettem senki, de erre rácáfoltak a kedves, törődő szavak. Megműtötték a térdemet, és én tűrtem a kiszolgáltatottságot.
Most itt fekszem, lábra állnom még nem sikerült. Visszatekintettem, és rájöttem, az igazi emlékek sosem a jó emlékek, sokkal jobban, tisztábban emlékszem a kimagaslóan gyönyörű, és a borzalmas emlékekre. Az egyszerűen jó emlékeimet az elmém kitaszítja. Mindez abszolút nem zavar, sőt: tökéletesen elégedett vagyok a boldog pillanatokkal, és semmit sem bánok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése