Félek!

Idegességtől összeszorított ajkaidat kórházzöld maszk borítja miközben elernyedt, ugyanolyan zöld lepellel takart testem fölé hajolsz. Alszom- pár perce te varázsoltál el megnyerő, fecskendőbe tömörített "koktéloddal". Pillanatok alatt lezuhantam az álmaim és a kóma közti érzékeny határra, most is ott vergődöm, várom a végét.
Asszisztensedet szólítod egyszerű, kifejezéstelen hangon, mire ő szikét nyom a kezedbe. Ránézel a körülötted álló orvosseregre, pillantásokkal kommunikáltok, majd ejtesz egy apró bemetszést rajtam. Nem érzek semmit, de a vérem egy pillanat alatt kibugyog, elölti a fakózöld törlőkendőket vörös színével. Tökéletesen hófehér térdeimen ez igazán impozáns látvány- feltételezem, nem viccelődsz rajtam.
Befejezed a munkád, tökéletes pontossággal elkezded összeölteni a szakadt sebet. Megfontoltan, odafigyelve tereled a húsomat a varráson belülre- igyekszel szépen varrni.
Kék szempár mered rám, majd a hozzá tartozó száj megszólal: "ébredj"!
A szemeim felpattannak, csodálkozom, bambán nézek a világra. Nem tudom, hol vagyok, csak egy valamit akarok, suttogok: "vizet"!
Nem kaphatok. Félek.