Írjak a boldogságról. A sikerekről, a tegnap délelőttről, hogy igen, vallóban én nyertem meg az Országos Egy szoknya, egy nadrág verspályázatot. Írjak arról, milyen jó élni, és élni hagyni. Hogy mekkora öröm az, ha van kivel megosztanod az örömöd, tehát magad.

Írjak a szomorúságról. Arról, hogyan törhet el minden egész... Hogy lesz űr a szívben, a lélekben, hogyan tűnik el a remény és a bizalom. Írjak mindazon nagy szavakról, amik bennem égnek. Arról, hogy mire vágyom, mi az, ami hajt. Vessem szenvtelenül papírra, hogy mi bánt, mi mocskolja be kegyetlenül a lelkem, mi az, amiért ölni tudnék.

Írjak arról, hogy milyen jó nekem. A felszín alá nézve sem jössz rá arra, hogy ki vagyok. Sosem ismersz meg, sosem lehetsz a részem. Az általad könnyedén fröcskölt szavak bennem mély sebet hagynak, és sosem fogok elfelejteni, amit mondtál.

Írjak arról, hogy milyen vagyok. Én nem feledem el honnan jöttem, viszont azt sem vagyok hajlandó megtagadni, ahová tartok.

"Neked semmi keresnivalód sincs a magyar irodalomban. Ehhez te éretlen vagy."