Azt hittem, eljön majd a csoda, a felvilágosult nap, az a pillanat, amikor azt érzem, igen, megérkeztünk valami újba, együtt. Nem jött a pillanat, csak a vágy lebegett előttünk minden pillanatban. Vágytuk az elcsigázott szerelemtáncot, daloltunk minden szépről és jóról, miközben az autó ablaka egyre csak párásodott. A percek halovány látomásokká tömörültek mellette, miközben minden idegszálam a közös táncokért remegett. Azt hittem, könnyű lesz, de nem, nem volt az.
Megérkezett a várva várt kusza csoda, az óra, amikor minden csók értelmet nyer, amikor minden ujj csak másik ötért nyúl, mert így lesz egész. Küzdött, de még sosem nyert. Nem nyerhet, a vérében van a küzdelem, a harc, a reménytelen és örök nász a háborúval. Minden varázslat nélküli keserves, sírós töredék-emlék most a felszínre bugyogott, romlott akart lenni, de túl szép volt. Ott voltak még a csendek, a hosszú estékké duzzasztott délutánok, mikor nincs más, csak a mellkas, a csend és mi.
Azt hitte, majd aztán ő megismerhet, de muszáj volt belátnia, óriásit tévedett! Nincs leplem, nem bújok el kétes-hazug históriák mögé, nem rejtegetem magam, felvállalok mindent és a felelősséget vállalom. Én így ennyi vagyok, egy rejtett, titkos látomás, egy keserves dühös álomkép, egy senki, neki leginkább majdnem-mindenki. Lesz ez máshogy majd, az idő örökkön ránk vár, nyugodj meg!
A valódi arcom csak akkor láthatod, ha közel engedsz magadhoz.
Megérkezett a várva várt kusza csoda, az óra, amikor minden csók értelmet nyer, amikor minden ujj csak másik ötért nyúl, mert így lesz egész. Küzdött, de még sosem nyert. Nem nyerhet, a vérében van a küzdelem, a harc, a reménytelen és örök nász a háborúval. Minden varázslat nélküli keserves, sírós töredék-emlék most a felszínre bugyogott, romlott akart lenni, de túl szép volt. Ott voltak még a csendek, a hosszú estékké duzzasztott délutánok, mikor nincs más, csak a mellkas, a csend és mi.
Azt hitte, majd aztán ő megismerhet, de muszáj volt belátnia, óriásit tévedett! Nincs leplem, nem bújok el kétes-hazug históriák mögé, nem rejtegetem magam, felvállalok mindent és a felelősséget vállalom. Én így ennyi vagyok, egy rejtett, titkos látomás, egy keserves dühös álomkép, egy senki, neki leginkább majdnem-mindenki. Lesz ez máshogy majd, az idő örökkön ránk vár, nyugodj meg!
A valódi arcom csak akkor láthatod, ha közel engedsz magadhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése