Megkövült emlékek oltárán imádkozom értünk. Hó esik, a térdem belefagyott a mély, tiszta küszöbbe. Kezeim jeges csonkká tömörültek, szörnyen hideg van. A szél fújja a hajam, tekeri, csavarja, játszik a tincsekkel, éppen olyan könnyedén, mint ahogy te játszottál. Szerelmes vagyok a gondolatba, amikor együtt jártuk a magunk rímes-rímtelen táncát a megkövült világ tetején, és elárasztott minket a fény. A szeretet égő, ki nem alvó melege sütött le ránk, mi pedig mit sem törődve a pillanattal, hevesen és égő szívvel szórtuk szét a ruháinkat. Vetkőztünk és vetkőztettünk, álmodtunk és álmot adtunk egymást kicsiny, félő lelkének, vággyal tüzelt arccal csodálkoztunk rá egymás szemeire. Féltve őrzök minden emléket, ami hozzád köt, a zamatos varázs rabul ejt, mindent elfelejtek, csak te vagy itt, nagyon itt, belül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése