Hajnal van, az óra az előbb ütött hármat. A redőny résein keresztül pislog be a szobába a villanyoszlop halovány, altató fénye. Felülök az ágyban, a forró takaró lecsúszik mellém a földre, valami zavaros után kutatok buzgón. A tenyeremet biztosan húzom végig a lepedőn vakon maszatolok a hűvös szobában.
Abbahagyom a keresést. Csendet teremtek magam köré, füleim élesen hegyezem, majd a szememmel fókuszálok a tárgyakra a sötét szobában. Gerinced egyenes sínpárként rajzolódik ki az ágy másik felén, hajad kusza látomásként éled bennem újra. Lehet, hogy csak álmodom? Az nem lehet, hogy te itt, az óra most ütötte a negyediket.
A legszebb ember vagy, akit valaha láttam. Erős, mégis kecses termetű. Mérnöki pontossággal rajzolták meg minden egyes tökéletes vonalad, minden apró rostot és izmot benned. Minden pillanatban lenyűgöz a tökéletességed.
Megmozdulsz, beleremeg a tér, a szívemet valami furcsa érzés üti meg, minden bizonnyal el fogok ájulni. Érzem az illatod, a varázslatot, nem tiltakozom, álomba zuhanok.
Furcsa fények játszanak az arcomon, a szobába világosság költözött. Te óvón ülsz felettem, nézed az arcom, kezeddel a derekamon játszol. Kinyitom a szemem, elmosolyodsz, nem értem: tényleg itt ültél, és engem néztél?
A pillanat okozta kábulattól felülök az ágyon, az öledbe bújok, és hosszan, forrón és szerelmesen suttogok a füledbe: téged nagyon.
Abbahagyom a keresést. Csendet teremtek magam köré, füleim élesen hegyezem, majd a szememmel fókuszálok a tárgyakra a sötét szobában. Gerinced egyenes sínpárként rajzolódik ki az ágy másik felén, hajad kusza látomásként éled bennem újra. Lehet, hogy csak álmodom? Az nem lehet, hogy te itt, az óra most ütötte a negyediket.
A legszebb ember vagy, akit valaha láttam. Erős, mégis kecses termetű. Mérnöki pontossággal rajzolták meg minden egyes tökéletes vonalad, minden apró rostot és izmot benned. Minden pillanatban lenyűgöz a tökéletességed.
Megmozdulsz, beleremeg a tér, a szívemet valami furcsa érzés üti meg, minden bizonnyal el fogok ájulni. Érzem az illatod, a varázslatot, nem tiltakozom, álomba zuhanok.
Furcsa fények játszanak az arcomon, a szobába világosság költözött. Te óvón ülsz felettem, nézed az arcom, kezeddel a derekamon játszol. Kinyitom a szemem, elmosolyodsz, nem értem: tényleg itt ültél, és engem néztél?
A pillanat okozta kábulattól felülök az ágyon, az öledbe bújok, és hosszan, forrón és szerelmesen suttogok a füledbe: téged nagyon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése