Csak úgy gyűrtem a lepedőt, ha láttad volna,
testem minden kis halovány, apró árnya,
ellened tiltakozott, dübörgött és dühöngött,
fojtón álltam a szoba sarkában, és ő engem ölt.
Csak úgy táncoltak le a könnyek az arcomon,
minden érintése kiölt belőlem valamit, holott,
én már azt hittem, engem ez nem bánt már,
túlléptem, túléltem, de mégis, most itt van, rám vár.
Csak úgy rúgtam az ágy meredek szélét,
a párnába kiáltottam a nevedet: a végét
akarom, ments már meg! Kérlek, ne hagyj itt,
meg fog ölni, bántani akar, félek! Ne hagyj itt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése