Én tényleg nem tudom megköszönni neked igazán,
hogy amikor azt hiszem, összeomlok, nem igaz már,
mert a saját börtönömnek vagyok a nyomorult rabja,
akinek a gyomrában ott lapul a cellazár kulcsa.
De te jössz és felszabadítasz, mint egy erő, kiragadsz,
és én nem leszek más, csak egy tétova lélek, ha hagysz,
aki érted él és neked ad, mert ugyanazt kapom, amit adok,
mert te megvédesz, megtorolsz, megszeretsz, veled halok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése