Új munkám, a Független Ifjúsági Lapok szerkesztőségében, távszerzésben, innen Kaposvárról valósul meg.
Bemutatkozó írásomat és első megjelenő cikkemet itt olvashatjátok:

http://funyiro.hu/talentum-blogok/85-tuender-kert/1312-tuenderkert-bemutatkozik

http://www.funyiro.hu/talentum-blogok/85-tuender-kert/1317-engedj-koezel-magadhoz

Remélem, sokan közületek követőim lesztek, és örömmel olvassátok majd a cikkeket!
:)

vele- Póker

Kezdjük a játékot, betesszük a kezdőt,
saját magunkat, a világot, amiben élünk,
elindul az első kör, téteket megtesszük,
végre itt vagyunk, játszunk, a közös elsőt.

Jönnek a lapok, a kezed közül táncolnak
le egészen az asztalig, gondolkodni nincs idő:
tartod, emeled, vagy önként eldobod, hisz ő
tuti blöfföl, a vágyak már a szemében tombolnak.

Mondtam: ő emel. Bevállal téged, ketten,
csak ti vagytok, na, tegyél meg még ötszázat,
nem lesz gond, csak blöfföl! Megcsókolja a homlokodat,
mutatja a lapokat, vesztettél, meg sem szeppen.

Közös ez a játék, nincs már más, csak a késő-vágyak,
négyes kettes párral emelek, azt hiszi talán engem is megnyerhet,
tartja, meg akar tartani! El fogok pirulni, nem veszthetek,
rám néz, csókot ad, kit érdekel a játék, várjunk csak!

Kezembe adtad a mondatot

kezembe adtad a mondatod, pedig én még nem tudom kimondani.
én ezt most nem merem még, ehhez kell egy pohár bor, meg égő mécses,
ja, persze nem lehet, azzal csak eddig baj volt, pedig nem kétséges,
közös hajóba ültünk, hagyom, hogy vezess, nem akarom kimondani.

összenőtt a vágy bennünk, összeforrtak a behegesztetlen sebek,
a csókok most már egymásért szállnak, a táncok sosem lesznek ugyanolyanok,
a halvány balatoni fényben minden tag másként csillog, összeérnek a kezek,
a mieink, a hozzánk tartozó törhetetlen akaratok, nem vagyunk boldogtalanok.

mióta várom, hogy elmondhassam,
fontos vagy, de még mennyire, hogy akartam
a csillagok alatt, a hegyen, emlékszel,
álltunk a szalagkorlátnak dőlve, pedig nem volt nesz
nem volt hang, se szó, a város fénye üvöltötte ránk:
ketten vagyunk, nincs más, a zongora csak csendben
lehetett az aláfestés, a kopasz nyár, a nadrágom
csak lógott rajtam, azt hiszem fogytam, eleget,
eszek, hagyjál már, banános csoki a kezemben,
szóval, itt vagy bennem, nagyon bennem
érzem a kezed a szívemen, nem vagyok szerelmes
de még semmi sem késő, nem felejtek,
nincs semmi, csak minden, ami fényes és hűs,
a világ átver, kirekeszt, de nem baj: itt vagyunk,
nem, nem ittam, egy pohárral sem,
tisztán állítom, tudom, mit akarok: azt hiszem,
nem hiszem, akarom tudni, igen: téged.

Adrinak

Azt akarom, hogy álmodjon

Itt fekszik mellettem, lélegzik, érzem, ahogy fel s alá jár a tüdejében a levegő. Hajnal van, a redőny résein keresztül a halovány napfény kelti az arcom. Feleszmélek, a derekamat fogja, elernyedt ujjai lágyan tartanak. Álmodik, de mégis itt van velem, érzi, ahogy pulzál az ereimben a vér, ahogy megmozdulok, még azt is, ahogy a plafont nézem. Átfordul a másik oldalára, elenged, nem akarom, hogy felébredjen, azt akarom, hogy álmodjon tovább. Nyújtózik, szemei kinyíltak, ébren van. A takaró alatt buzgón kutat valami csodát, valami valótlant, eléri a kezemet, a szíve felkiált: megvagy! Rám néz, meglátja a szemem, mosolygok, a számat figyeli, majd ismét a szemem. A pillanat törtrésze alatt magához húz, belecsókol a hajamba, szorosan tart és ígéretet lehel a számra.

Némán fekszünk, most már ő is a plafont bámulja, nézi, ahogy semmi sem történik. Pillanatok, percek és hosszú órák telnek el a világ legszebb és legtávolibb pontján. A csend a takarónk, az emlékek a naptárunk, ha ketten vagyunk, az a mi világunk.

Nincs semmi baj, minden jó, minden így és vele jó.

Díj és köszönet

Valahol, egy elveszett világ végén álltam és reménykedtem. Imádkoztam, hogy ne fájjon a bántó szó, hogy érezzem, ha szeretnek, hogy jó legyen, és végre legyen. Meghallgattak, magamra találtam, és végre beérkeztem egy állomásra. Arra az állomásra, ahol csak rám várnak, ahol értem szólnak a harangok.

A mai napon Talentum Blogger Díjra jelöltek, és a délután folyamán megkaptam a díjat. Hihetetlen és elmondhatatlan érzés, mégis minden pillanatát élvezem. A pillanat íze nem mossa el hálámat: boldog vagyok, hogy Ti, srácok, mellettem álltok mindig. Nélkületek már régen felnőttem volna, és most nem lenne miről írnom!

Mindenképpen említésre vagytok méltók, így hát íme, Nektek köszönöm: Viktor, Gergő, Eszter, Kármen, Letti, Panni és Viki, a teljesség igénye nélkül.
Akit a legjobban, neki köszönöm a legjobban... (K)(L):)

Vetkőzni és vetkőztetni

Megkövült emlékek oltárán imádkozom értünk. Hó esik, a térdem belefagyott a mély, tiszta küszöbbe. Kezeim jeges csonkká tömörültek, szörnyen hideg van. A szél fújja a hajam, tekeri, csavarja, játszik a tincsekkel, éppen olyan könnyedén, mint ahogy te játszottál. Szerelmes vagyok a gondolatba, amikor együtt jártuk a magunk rímes-rímtelen táncát a megkövült világ tetején, és elárasztott minket a fény. A szeretet égő, ki nem alvó melege sütött le ránk, mi pedig mit sem törődve a pillanattal, hevesen és égő szívvel szórtuk szét a ruháinkat. Vetkőztünk és vetkőztettünk, álmodtunk és álmot adtunk egymást kicsiny, félő lelkének, vággyal tüzelt arccal csodálkoztunk rá egymás szemeire. Féltve őrzök minden emléket, ami hozzád köt, a zamatos varázs rabul ejt, mindent elfelejtek, csak te vagy itt, nagyon itt, belül.