busz

Ilyenkor télen gyűlölök buszozni. A jéghideg és mocskos korlátok, a rengeteg ember na meg persze a tél. Ezek azok a körülmények, amik zavarnak. Ma mégis a buszos megoldásra kényszerültem, így nem volt mit tenni, belevetettem magam az emberek tömegébe. Meglepő módon ránézésre heten ha voltunk a buszon, mégis igen kellemtelenül éreztem maga. A felszállásom után helyet foglaltam, és közben arra lettem figyelmes, hogy mindenki engem néz. Szórakozottan leült mellém egy alacsony, meleg mosolyú srác, nem lehetett több 14-nél. Többször bámult, kereste a pillantásomat, de én nem óhajtottam ránézni. Felemeltem a tekintetem, és az megállt egy férfin, aki a rockerség minden jelét magán hordta. Apró mosoly bújkált az arcán, többször rámnézett, engedtem is neki, néha énis visszanéztem. Már jócskán a köryékünkön jártunk, mikor megint kémlelni kezdtem a velem együtt utazókat. Két nénit pillantottam meg: arcukon minden ránc arról tanúskodott hogy ők mennyire boldogok. Beszélgettek, szóba kerültek az unokák, a munka, egyszóval a legtöbbször előforduló témák. Mindenki roppant barátságos volt a buszon, ők négyen mégis megfogtak valahogy. Már majdnem az én "utolsó" megállómhoz értünk, mikor a rocker srác felpattant, és jelezte: ideje leszállni. Még egy megálló, gondoltam magamban, annyira át voltam fagyva, hogy csak erre bírtam gondolni. A busz csikorogva fékezett, lasított az ajtók kinyíltak mire a rocker így szólt:"További szép napot hölgyeim!" Az én napom biztosan szebb lett a kedvességétől.