a tél ereje

A minap hazafelé zötykölődtem megszokott csigatempómban amikor a lábam alatt tocsogó hó jellegzetes hangja elhallgatott. Már azt hittem, hogy a baj velem van, de közben rájöttem, hogy a lucskos havat felváltotta a kemény és törhetetlen jég. Én, aki sima talpú, elegáns cipőbe caplattam az utcán, most irtó hülyén éreztem magam. Olyasfajta helyzet volt ez, mintha egy profi hegymászócsoport közt feltűnne egy szőke, magassarkút viselő lány, aki esetlenül csetlik-botlik a sziklákon. Mindeközben hosszú, élére vasalt fekete nadrágom szára igen nagy kupac latyakot kebelezett be, ami végül a csizmámban kötött ki. Mentségemre szólva, előrelátó nő létére alaposan felöltöztem, hiszen tudtam, hogy az autóval történő hazajutásom esélye egyenlő a nullával. Így elázva, lucskosan, ámbár meglehetősen elegánsan vágtam neki a több mint fél órás gyalogtúrának hazafelé. Tanulság nélkül nincs jó történet: csajok, nem számít hogy nézünk ki télen!