"Nem számítottam rá, hogy tényleg eljössz. Igazából akkor sem csodálkoztam volna, ha az utolsó percben lemondod. Nem reménykedtem, nem akartam hiú lenni, és nem akartam csalódni sem. Mikor megérkeztél, nem tudtam mivel köszöntselek. A puszi baráti lett volna, ha viszont elmegyek melletted, az olyan semmilyen. Én nem a barátod akartam lenni. Beültem melléd az autóba, és szabad voltam. Megint önfeledt, gyermeki és játékos lehettem veled. Ilyen a te hatásod,látod. Érdes, munkától fáradt kezed lágyan simította az arcom miközben magad elé meredtél. A tested forró volt, éreztem, mikor az ujjaiddal a hajamba túrtál. Zavarban voltam, láttad rajtam. Szokatlan volt számomra ez a szituáció, ezt az oldaladat még nem ismertem. Sőt, ha belegondolok, semmilyen oldaladat sem ismertem. Nagyképűen beképzeltem magamnak, hogy közöm van hozzád, pedig valójában a nyomodba sem érek. Felesleges lenne bemutatnod nekem a valódi éned, nekem te mindig az a kellemes, finom fahéjas forralt bor illatú fickó leszel, aki eddig is voltál.
Egy emléket örökké őrizni fogok rólad: forró, felhevült ajkad az arcomhoz ért, kezed lágyan megfogta az enyémet és cuppanós puszit nyomtál az arcomra: én boldogan, elégedetten mosolyogtam a távolba. Nem zavart bennünket senki, nem volt sem béke, sem háború. Azt hittem, hogy az örökkévalóság is eljön abban a pillanatban. De nem jött. Vége lett, a hosszú órák röpke percekké rövidültek, s én máris itthon voltam -nélküled. Már most hiányzol.
Nem akartam elhinni, hogy te akartad ezt a találkozást. Abban sem voltam biztos, hogy fontos lehetek neked. Pedig ma bizonyítottál: én is lehetek valakinek fontos. Sőt. Jó lenne a világot jelenteni neked. Csak Neked." - súgta a lány az édesapja fülébe.
(Részlet a könyvemből)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése