Csütörtökön belevetettem magam az Újkori Helikoni Ünnepségek otthonául szolgáló Balaton-parti város életébe. Eddigi ismereteim Keszthely városáról igencsak csekélynek bizonyultak, ám hamar kiismertem magam a városban. Kitűnő társaságot is kaptam ehhez: Kittik, Luca és Eszter no meg persze a hatvanöt fős kórus tökéletes útitársnak bizonyult.
Az első napon, azaz csütörtökön egy nagyon bonyolult és zsúfolt nap elé néztünk. Az első utunk Balatongyörökből egyből Keszthelyre vezetett, ahol rohantunk a regisztrációhoz, majd a komolyzenei részlegben indulókat tekintettük meg. A karnagyunkkal, Erikával (nénivel) ketten átrohantunk a másik épületbe, ahol a népdalcsokorral induló lányokat, és a néptáncos csapatot néztük meg. Mindezek után az egész énekkar együtt elindult a -majdnem végzetesnek induló- ebédhez. Miután mind a 4200 gyerek egy időben végzett, így egy időben is érkeztek meg a 10 ebédelő-ponthoz, kettő és fél órát álltunk sorban éhesen, és kimerülten. Az ebéd végére mindenki fáradt és kedvetlen volt, pedig csak ez után jött az énekkar előadása. A műsorral az énekkar hatalmas sikert aratott, ez a végeredményen is látszott, mivel a mi énekkarunk vívta ki a megtisztelő "Legjobb Női Kar" címet. Este belevetettük magunkat a partikba. A Balaton-parton Irie Maffia koncert kezdődött, amire el is mentünk az ötös fogattal. Az este folyamán több srác is megkörnyékezett bennünket, persze mi nem hagytuk magunkat. Egy valaki mégis felkeltette az érdeklődésünket: egy srác csukott szemmel meredt az égre és azt magyarázta, hogy az élet rövid. Nem volt berúgva. Kicsit sem.
folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése