Nem lehetett jó a lánynak sehogy: se a fiúval, se nélküle. Nem élhette az életét nélküle, mégis foggal-körömmel tiltakozott az ellen, hogy engedjen a csábításnak, és megcsókolja a fiút.Pedig az nyíltan figyelmeztette: ő nem csókolja meg, nem akar olyat tenni, amit a lány esetleg nem. Nélküle akart élni, nem akarta megmutatni magát. Elbújt volna egy sötét, koszos kis lyukba,ahol senki nem kereshetné. Nem akarná, hogy megkérdezzem tőle: hogy vagy? Nem válaszolna rá, elrohanna a horizontig, és leugorna a világ pereméről. Ezt a kérdés amúgy sem tőlem várta.
Eközben a fiú keresné őt, várna arra, hogy végre beszéljenek egymással. Keresné, az egész világot bejárná érte. Minden csábításnak,forró olasz szerelemnek, kívánatos nőnek ellenállna, mert keresné a lányt, aki időközben nővé érett. A férfi egyre öregebben, egyre csüggedtebben keresné a nőt, és mire megtalálná már nem maradna belőle semmi, csak egy marok hamu. Egy maroknyi friss, szürke por.Ez lenne minden, ami emlékeztetné a nőre. Mert nem csókolta meg sosem.
Pion Istvánnak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése