Bizalmatlanság

Az emberek megbízhatatlanok. Az csupán puszta véletlen, hogy általában ezek az emberek férfiak.

Az élet a legjobb tanítómester. Megtanít mindarra, amire csak nehezen, az idő folytonos múlásával jön rá az ember. Csupa-csupa olyat mutat, ami igazi, valós, kicsit sem mű és tárgyilagos. Gyakran ejt zavarba, majd ebből a felfokozott állapotból hirtelen rosszul kerül ki az ember. Ez az öreg vénember, az élet maga, egy iszonyú önfejű, oktondi, semmirekellő ember. Amellett, hogy bölcsességeket tanít az embereknek, követeli tőlük, hogy éljék át a legszörnyűbb dolgokat.

Az emberek megbízhatatlanok, ez a tény időtlen -idők óta létezik. Nem muszáj mindenkiben megbíznunk, mégis jobb, ha kényes álmokba ringatjuk magunkat és mindenkire ráaggatjuk a "barát" jelzőt. Lányos zavarunkban csak későn jövünk rá arra, hogy átverés áldozatává váltunk. Mindebből még valahogy kikecmergünk, megpróbáljuk az élet napos oldalát tölteni, de mi, buta kis emberek, megint csak a saját fejünk után megyünk: embertársat keresni.

Noha amikor egy hímnemű ver át minket, az szó szerint kiveri a biztosítékot ( mi meg legszívesebben őt vernénk meg...). A fene nagy büszkeségünk azt már igazán nem viseli el. Sőt! Nemhogy nem viseli el, kifejezetten ellenzi, hogy holmi férfitársaságért feladjuk önmagunkat.

Én nem fogok magam feladni azért, hogy örökké bízni merjek.