Egy meleg, vörös pulóvert és egy fekete ballonkabátot húztam fel. Biztosan éreztem, hogy rossz idő lesz. A derékig érő barna hajam össze kellett volna kötnöm- erre bírtam gondolni, ahogy belecsapta a szél a fürtöket az arcomba. De aztán minden bajomat elfelejtettem, mikor megláttam Őt. Először csak az illatát éreztem, majd amint ez a kellemes illat kezdett elillanni, felpillantottam, és az arcom robbanásszerűen ütközött az övével. Hosszú barna hajának vége vörösesen csillogott, csodás szemei borostyánszínben játszottak. Magas termetű, szép fiú volt. Az arca angyali, a mosolya viszont ördögi. Nem valóságos mosollyal nézett a világra, hanem valami más bujkált az arcán. Nem tudtam rájönni mi. Talán félelem.
- Sajnálom. - csak ennyit mondott.
Zavartan lépdeltem tovább, azon igyekezve, hogy el ne essek. Nem hiányzott volna, hogy még egyszer lássam. Tisztában voltam vele, hogy felkavart volna. Akkor már biztosan idiótának tartanám magam, a képzelgések miatt. Nem ismerem, és ezt sajnáltam a legjobban. Most már a legkevésbé sem bántam, hogy nem Kimmel jöttem reggel. Boldog voltam, mert elhittem, hogy angyalt láttam. Érzéki csalódás- ezzel nyugtatgattam magam, miközben nem tudtam elfeledni. Egész nap ő és az arca járt a fejemben. Lehetetlenül álltam a tények előtt miszerint, csak arra bírtam gondolni, hogy meg kell tudnom a nevét. Bármi áron.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése