Száraz, fehér, erektől duzzadó dagadt bokám világított ki kora reggel a takaró alól. Vörösre festett körmeimet csodálta éppen egy apró pók. Gondosan körbejárta a nagylábujjamat, lágyan csikálta a talpamat. Álmomban, elernyedésemből hirtelen erőteljesen és kényszeresen összerándultam, a tudatalattim érzékelte csak a pókot. Hűvös szél fagyasztotta le a lábamat, a talpam önkénytelenül hámlott, és vörösödött a szellőtől. Minden jelezte, hogy eljött az ideje a felébredésnek, a megvilágosulásnak. Keserű szájízzel léptem az előzőleg lekörömlakkozott régi, poros szőnyegemre, majd tovább támolyogtam, egészen az ablakomig. Karikás szemeim, kócos hajam, és gyönge, cserepes ajkam látványa tárult a szobanövényeim elé. Egy erőteljes, határozott mozdulattal elhúztam a sötétkék függönyt, és belenéztem a felkelő napba. Felhők védelmezték a tekintetem elől, erős pajzsként álltak ellen a támadásomnak. Minden erőmet összeszedve igyekeztem koncentrálni, hátha megenyhül a védőbástya, és betekintést nyerek a nap látványvilágába...
folyt.köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése