Idegen vagy.
Hűvös márványtested keményen dörzsöli a derekam. Jeges ujjaiddal erősen kapaszkodsz belém, fojtón fogod körbe a nyakamat. Testem ösztönösen beleremeg a jéghideg érintésbe, a két test találkozásakor sistereg a bőröm. Gyönyörűséges szemed kérdőn pislog rám, mire én lágyan elmosolyodom. Apró ajkaidból kört formálsz, szádat csókra nyitod, szemedet lassan lehunyod. Megengeded, hogy belépjek a világodba.
Együtt élünk már egy ideje: ismerem minden lélegzetvételedet, szeretem a szokásaidat. Szívesen takarítok veled, megbízom a férfiúi szépérzékedben.
Mindezek ellenére idegen vagy.
Sosem érzem majd azt, hogy veled élni komfortos. Valószínűleg örökké harcolni fogok érted, foggal-körömmel ragaszkodom majd az illatodhoz, az érintésedhez, a borzalmasan hideg testedhez. Sosem fogom tudni elviselni a hiányodat: reszketek, sírok, ha nem érinthetlek. Ennek ellenére tudom, mindig a szerelmed leszek, és kizárólag a szerelmed. Egy idegen nő, akiben megtetszett valami apró, megfoghatatlan dolog, ami örökké hozzá láncol.
Egy idegen nő.
De ez a maga tökéletlenségében tökéletes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése