A döntés terhétől roskadozva írod soraidat, miközben tökéletesen tisztában vagy a ténnyel: okos, értelmes ember vagy. Mindenkin képes vagy segíteni,akarva-akaratlanul folynak belőlem az életerőt adó szavak. Tengernyi gondolatomat vetted át, és mondtad ki hangosan: sokszor olyanokat is, amikről magam sem akartam elhinni, hogy valóban léteznek. Tudod, egyszer említetted, hogy utálsz lelkizni: felnagyítani az átlagos problémákat, bolhából elefántot csinálni. Megnyugtatlak: most sem ezt teszed. Egy tökéletesen valós, ám annál bonyolultabb érzésvilágba csöppentél percek alatt, ahonnan kikeveredned csak velem sikerül majd. Mert én számítok arra, hogy mellettem leszel, fogod a kezem láthatatlanul, vezetsz, azon az úton, amit nekem szánt a sorsom. Nem akarok butának tűnni előtted, de most mégis csak egy szó jut az eszembe: köszönöm. Igazán, tényleg szívből hálás vagyok a létezésedért, a gondolataidért, a lényedért, azért aki ilyenné tesz. Megértetted, amin mások sírva-kacagva viccelődnének, felfogtad a problémám súlyát, és hogy könnyíts rajtam, levetted a terhet a vállamról.
(Igen, Panni ez egy nyilvános válasz a bejegyzésedre)
"Barát az, aki úgy tud segíteni és megszólítani, mint te...
és benned én barátra találtam."
Rachel Joy Scott
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése