Minden porcikámmal arra koncentráltam, hogy a beszélgetés pozitív kicsengésűnek hasson. Ennek ellenére reményem gyorsan tovaszállt, szüntelen és néma kínos csend lett a vendégünk. Ültünk egymással szemben, megmerevedett testben, porrá tört lélekkel. Üres, fénytelen tekintetek szaladtak fel s alá a kórház várótermében a hófehér falon. Idegesen, összeszorított fogakkal vártuk a sors ítéletét. Kemény szavakat, éles, hideg, kórházszagú tényeket akartunk hallani. Azt akartuk, hogy fájjon.
Abban a pillanatban rideg szavak visszhangzottak a váróba. Apám szólt. Kérdőn nézett rám, tudni akarta, mi történt. Megpróbáltam összeszedni minden emlékfoszlányt, de a gondolataim másfelé terelték figyelmem. Könnyek közt fulladozva meséltem el a történteket. A jeget, a kacajokat, a vékony, bizonytalan táncot és az esetleges halált. Nem volt másom, csak jég, csak kacaj, csak halál.
Türelmetlen várakozásunk után, a hidegtől átfagyva, pokrócba bugyolálva találtam rá az ötösben. Mellettem egyhangúan, szenvtelen sorolta az orvos a tüneteket, ám én nem emlékszem semmire. Csak arra a tekintetre: az éles, kontúros, beteg arcra.
Fájt, hogy én is képes vagyok bántani.
Abban a pillanatban rideg szavak visszhangzottak a váróba. Apám szólt. Kérdőn nézett rám, tudni akarta, mi történt. Megpróbáltam összeszedni minden emlékfoszlányt, de a gondolataim másfelé terelték figyelmem. Könnyek közt fulladozva meséltem el a történteket. A jeget, a kacajokat, a vékony, bizonytalan táncot és az esetleges halált. Nem volt másom, csak jég, csak kacaj, csak halál.
Türelmetlen várakozásunk után, a hidegtől átfagyva, pokrócba bugyolálva találtam rá az ötösben. Mellettem egyhangúan, szenvtelen sorolta az orvos a tüneteket, ám én nem emlékszem semmire. Csak arra a tekintetre: az éles, kontúros, beteg arcra.
Fájt, hogy én is képes vagyok bántani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése