Csendben, halk léptekkel belépsz a szobába, s ott találod őt az újonnan vásárolt kanapé párnái közé süllyedve. Lágyan, gyengéden lehajolsz hozzá, gyermeki arcát két kezed közé szorítod, a szájára egy apró csókot lehelsz. Hatalmas, barna szemeivel felnéz rád, szemében tiszta aggodalom tükröződik. Megszólalna, szája nyílni készül, de te nem hagyod, mutatóujjad finoman, de meglehetősen határozottan az ajkaira helyezed. Sóhajtasz, majd egy pillanat múlva már a konyhában kutatsz élelem után. Ekkor magadban nyugtázod, hogy már megint nem főzött semmit. A hálószoba felé veszed az irányt, lépteid nyomán elszórod a kabátod, a kesztyűd s a kalapod. Tökéletesen körvonalazódik a terrakotta padlón az út, amit kiépítettél a ruháidból. A mindennapokból hazatérve megmosod vanília illatú szappannal a kezed. A munka mocskait ezzel a mozdulattal próbálod távol tartani a békés otthontól.
A levegő minden egyes molekulájában a köztetek lévő feszültség izzik. A feszült, idegtépő csendet a macska töri meg: élesen, akaratosan nyávog, éhség gyötri. Nem érdekel-, gondolod magadban, majd eltűnsz a hálószobában.
Éjfél van. Felkelsz azzal a reménnyel, hogy azon az estén ismét férfi lehetsz. Gondosan meggyőződsz arról, hogy Ő alszik: szemeddel látod a takaró alatt domborodó tökéletes és lágy női testet. Kissé bizonytalanul, ügyetlenkedve nyakkendőt kötsz. Nem szokásod így kiöltözni, de most szükségét érzed. Szeretnél elmenekülni a hétköznapok monotonitásából, a kegyetlen megszokásból, ami felfal és nem hagy nyugodni. Üvöltenél, ordítanál, csak minél hamarabb kerülj ki ebből a zátonyra futott kapcsolatból.
Mielőtt elhagyod a hálót, visszanézel és halkan a hűvös levegőbe leheled: szeretlek. Váratlan válasz nem érkezik, a nő tényleg alszik.
Felhúzod a cipőt, ami ugyanott hever, ahol lerúgtad magadról durcásan. Szorosra húzod a nyakkendőt, megigazítod az ingujjadat. Hirtelen letarol egy emlék, az esküvőről. A nő igazította meg akkor az ingujjad. Ő segítette begombolni a fránya gombokat. És te most elhagyod őt. Belenézel a tükörbe, elégedetten nyugtázod, hogy sármos és elragadó vagy, így a negyven felé is. A dicséreted részeges mámorában önkénytelenül kapod fel a kulcsot, az megcsörren. Erőlteted a zárat, feszíted, majd kiszabadulsz. Hirtelen megtorpansz, az ajtó túl oldalán, a hűvös éjszakába egy ijedt szempárral nézel farkasszemet. Láttad már ezeket a gyermeki vonásokat, ismerős a parfümillat is. Megilletődve áll veled szemben. A tény mindkettőtök számára bizonyos: te tudod ő honnan jött, és ő is tudja, te hova készültél. Udvariasan hátralépsz egyet, betessékeled a nőt, majd elmész. A kalapod alatt némán, búsan tekintesz az éjszakába. Mély és elviselhetetlen sebet kaptál: bántottál, és téged is bántottak.
A nő, a feleséged szeméből könny szalad ki. Némán áll az előszobában, a macska rendületlenül dorombol a lába alatt. Ezeket a pillanatokat te már nem látod. Úton vagy egy új, ismeretlen jövő felé, ami a múltadhoz nem fogható. Mert az a jövőd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése