Izzadó felsőtestek, finoman illatozó lángos, helyenként már-már piruló testrészek és forró napsütés- ez vár arra, aki az elkövetkező pár napját kis hazánk legnagyobb tava mellett tölti, csakúgy , ahogy én tettem tegnap.
Vízicsibe vagyok- nálam ez azt jelenti, hogy igénylem, szükségem van a vízre. Persze ez nem azt jelenti, hogy az öcsémhez hasonló módon húsz perc alatt kitombolom magam a vízben, aztán "kimerültségemben" meglátogatom a parti lángos árust. Nem, nálam ez annyit tesz, hogy kb. három órán keresztül fekszem a sárga gumimatracom tetején, két kezemet a vízbe lógatva, eszméletlen nyugodtsággal .(persze ez csak akkor teljesül, ha az öcsémtől minimum harminc kilométeres körzeten kívül tartózkodom)Imádom, ahogy a könnyen áthatolható selymes vízréteg fedi a testemet, és ezen keresztül pirít le a nap. Ez így mind szép és jó, ám nem várt események bármikor történhetnek. Ilyenek nálunk is előfordultak az elmúlt pár évben: kihízott bikini, elszakadt bikini felső,naptejhiány, jeges vihar és zord időjárás, megégetett kezek, törött csukló és miegymás. Idén az én térdemre kellett vigyázni -ez tökéletes kifogásnak bizonyult (elméletileg!) az öcsém elleni akcióban. Anyáék fennhangon figyelmeztették: "Hagyjad a nővéredet, vigyázni kell a térdére!" Persze, a puding próbája, ha megeszik. És ezt meg is ettük, így idén is jó párszor landoltam a Balaton vizében akaratomon kívül. Bár lehet, hogy enélkül unalmas lenne az életem:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése