Arcomon béke, hajamban ezer napsugár, ajkamon a tükröződő burgundi vörös tető, szemeimben a macskám kacarászó tekintete. Ilyen egy délután nyáron. Egészen addig, míg meg nem érkezel.
Lágy szellő formájában délután, kopogó, titkos zajként éjjel, édes kávéillatként reggel- így látogatsz meg mindennap. Messze vagy, de igazán közel is.
Befurakodsz, láthatatlanul helyet csinálsz magadnak a lelkemben, aztán elköltözöm a szívembe. Most is itt vagy, figyelsz, látsz, örülsz velem az éjszakának, könnyeimet láthatatlanul itatod fel. Forró arcom hűvös kezeddel hűtöd nyáron, télen jeges vonásaimba viszel egy pillanat alatt életet forró voltoddal. Mindenhol Te vagy: a pattogó villanykörte éjjel, a roskadozó szobainas, a levelét hullajtó virág és a porosodó váza. Mind Te vagy.
Délután kergetsz a hűs pázsiton, játszol velem, epret, málnát, cseresznyét kínálsz- persze é elfogadom. Ha éretlen szemet kapok, azt is elveszek, hátam mögé rejtem, majd örök emlékként elteszem.
Mert Tőled kaptam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése