"...mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben" Radnóti Miklós




2010. július 29., csütörtök

kisegér a télben

Zord időben meg kell becsülni az erőtlen téli napsugarat is- mindig erre tanítottak. Ahogy osontunk a hideg padlón, apró lábunk mindig szörnyen fázott. Télen amúgy is nehéz volt élni- nem volt élelmünk sem, a hatalmas búzászsákokat a szakállas öregúr folyton elpakolta a pincébe, így nem fértünk hozzá. Igazából esélyünk sem volt táplálékhoz jutni, hiszen pár éve a házban-rajtunk egereken kívül- lakott még egy szörnyen gonosz, hatalmas macska is. Féltünk, rettegtünk attól, hogy egyszer ez a macska elpusztít minket.Éppen ezért, sosem mentünk a közelébe.
A szükség nagy úr- mindig erre tanítottak. A jeges időben sem lehet éhezni, az egereknek is kell valamit enniük. A macska tálja elérhető közelségben lenne, ha az az átkozott dög nem feküdne folyton mellette. Mintha csak ránk várna- persze, mi eddig nem mentünk oda. Igen, eddig. Mert most én megpróbálom, kockáztatom magamat a családomért. Nem hagyhatom, hogy éhezzenek- gondoskodnom kell róluk.
A bátraké a szerencse- mindig erre tanítottak. Ezzel a szellemiséggel elindultam a hatalmas, kerek zöld tál felé. Szinte beleremegett a föld, ahogy a macska pihent. Szuszogott, szemei csukva voltak, mégis úgy éreztem, figyel engem. Szaporán szedtem apró kis lábaim, majd elcsentem egy apró kerek micsodát, aminek egészen finom illata volt. A győzelemtől felajzva iszkoltam el a tál mellől, mire hirtelen hátrahőköltem. A macska és én farkasszemet néztünk. Tekintete perzselően éhes volt, robusztus teste elállta az utat előttem.
Ne ítélj meg egy könyvet a borítója alapján- mindig erre tanítottak. A macska leszegte tekintetét, apró mosollyal az arcán megszólalt: A tiéd. Vidd el, nyugodtan! Összerezzentem, és indulni készültem, mire puha mancsával apró testemet körülfogta és ezt mondta: Bármikor gyere, ha éhesek vagytok. Nem hagyhatom, hogy éhen haljatok, különben engem is kidobnak, és én is éhen halok.
Köszönöm- mindig erre tanítottak. Illedelmesen kifejeztem a hálámat, majd elmentem. Nem értettem sokáig, hogy miért hagyott életben. Aztán én is taníthattam valamit az én kisegereimnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése