publikáció

Ismét publikáltam a Somogyi Hírlapban. Íme:

"A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket...", avagy nemzetközi világranglista FAWR íjászverseny Kaposváron


A magyarság történelmében, csakúgy, mint az angolokéban is, nagy szerepet játszott az íjászat. Népünk már évszázadokkal ezelőtt híres volt egyedi és sajátos harcmodoráról, amelyet a mai kor Tell Vilmosai és Robin Hood-jai igyekeznek továbbvinni. Ennek ellenére nehéz az íjászatban nem túl jártas laikusoknak erről a sportról beszélni, csakúgy, mint más ősi eredetű tevékenységről. Azonban ha valaki bekerül ebbe a körbe, az bizonyára megszereti, és sosem felejti el ezt a sportot. Mindezt bizonyították azok az íjászok, akik a múlt hétvégén ellátogattak a kaposvári Tókaji Parkerdőbe, és részt vettek a Kapos Íjász Egyesület nagy múltra visszatekintő, hagyományos terepversenyén.
A verseny előtti héten már javában zajlottak az előmunkálatok: az egyesület tagjai az erdőt tisztították, célokat helyeztek el, a könnyebb tájékozódás érdekében szalagokkal jelölték az útvonalat. Mindeközben készültek a díjak, az oklevelek, a külön meglepetések is. Az egyesület tagjai, az elnök, Fehér János vezetésével készítették a pályát a kétnapos, már-már hagyományos íjászverseny helyszínéül szolgáló erdőben.
Szombat reggel kezdetét vette a kétnapos verseny. A terep természetesen idén sem volt egyszerű: míg tavaly a hatalmas, elviselhetetlen hőséggel kellett az elszánt íjászoknak szembenézni, addig idén az előzetes viharok, esőzések okozta károk jelentettek nagyobb akadályt. Ennek ellenére a megmérettetésen tizenkettő egyesület vett részt, köztük kiemelkedő teljesítménnyel a Kapos Íjász Egyesület. A verseny fényét emelte többek között az, hogy az idei terep világbajnokságon (ami Visegrádon kerül megrendezésre) résztvevő válogatott kerettagok közül többen ellátogattak Kaposvárra versenyezni. Nemzetközi verseny lévén a biztonságtechnikai ellenőrök, más szóval a bírók sem maradhattak el: a terepet Fehér János és Vidéki István biztosították. Ők ketten figyeltek a verseny tisztaságára, és állandó jelleggel őrizték a terepet, néhol - szükség esetén- korrigáltak, javítottak az előre megtervezett úton. Hosszú várakozás után, három óra felé érkeztek az első, igencsak éhes és fáradt csapatok a táborhelyre. Ebéd, és kaposvári ismerősök várták őket (talán ennek köszönhetően járnak vissza évről évre). Miután az összes csapat leadta a beíró tömbjét, az egyesület "pályaátépítő" brigádja kivonult az erdőbe, és átkarózta, átmérte a távokat mind a 24 célon.
Elindult a második nap, kicsit fáradtabban, kimerültebben, ám annál nagyobb lelkesedéssel az íjászok részéről. Míg szombaton a jelöletlen, általában kicsivel rövidebb távokat lőtték, addig vasárnap a jelölt, helyenként 50 métert meghaladó távokat kellett teljesíteni az íjászoknak. Hamar beérkeztek a csapatok, ezáltal hamar kiosztásra kerültek a díjak, oklevelek, különdíjak, jutalmak és apró meglepetések. A megérdemelt jutalmak kiosztásával és tombolasorsolással zártuk le a kétnapos kaposvári versenyt.
Úgy gondolom, hogy külső, nem kaposvári versenyző szemmel lehet igazán reális képet alkotni az egyesület versenyéről. Az egyik ismert, íjászok által kedvelt weboldalon Gombor László (aki szintén lelkes íjfeszítő) a következőt írja versenyünkről: "A somogyi betyárok kitették a lelküket, hogy a róluk kialakult kép változatlan maradjon. Az maradt. ". Azt hiszem, ez kellően nagy elégtétel ahhoz, hogy azt állíthassam: elégedett lehet az egyesület, jó minőségű, kellemes és biztonságos versenyt biztosítottunk az összes versenyzőnek.