Boldognak tűnsz.
Arcod minden egyes csodálatos szeglete az örömödet sugározza rám. Szemeid sarkában rakoncátlan szarkalábak figyelnek a világra. Önfeledt, boldog időket élsz át, természetes ezt is -mint minden mást- magadnak köszönheted. Többek között azt is, hogy eltűntem az életedből. Messzire költöztem, távol tartottam magam tőled, mert rájöttem, fájdalmat okozok neked akaratlanul.
Sajnálom, hogy elmentem, de a te érdekesben nem tehettem mást. Szeretnélek visszakapni, de tudom, igen csekély az esélye annak, hogy én jövök ki győztesen a harcból. Rámehet mindkettőnk lelke, és tudod, az enyém egy pillanat alatt képes ezer apró szilánkra törni. Mint a csend érzékeny membránját az üvöltő farkas, úgy zúzná porrá a lelkemet az újabb találkozás.
Tudod, ilyenkor jön a bizonytalanság: nem akarlak, akarlak, nem akarlak... nem tudom. Látni akarlak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése