Inspiráció

Hazafelé azon gondolkodtam, vajon mi inspirál engem igazán. Emlékeim között kutatva rátaláltam rég elveszettnek hitt pillanatokra, hosszú, forró, izzó percekre. Szavakat is láttam, éreztem kimondva és leírva, rég elfelejtett hosszú, fáradtságos szavakat, sok ponttal végződő mondatokat, csodálatos csendeket. Közösnek hitt varázslatos élményeket, átlagos, felejthető éveket. Poros, dohos szagú kora estéket, mosoly illatú szép éjszakákat, és rengeteg borzalmas, elviselhetetlen magányos órát... És akkor rájöttem! Az egyedüllétem, az irracionális, már-már elviselhetetlen hiány nyújt nekem kellő inspirációt a folytatáshoz. Nincs szükségem megnyugvásra, mert akkor a múzsám -feltételezhetően a nyugtalanság- elszáll, és tovarepül egy pillanat alatt.