Téboly

Tevékeny az idő.

Sűrű ráncokat kuszál a szemed köré, súlyos terheket kényszerít erőtlen testedre. Görbülsz a nyomás alatt, apró tested nem bírja az iramot. Aztán felállsz, a gondokat megoldod, a súlyok lassan lekerülnek a hátadról és az idő megy tovább. És a ráncok maradnak.
Egymást sűrűn követik a napok. Szaladnak előre, kutyafuttában telnek el a pillanatok. Röpke másodpercekké szűkülnek az órák, vontatott csigaléptek helyett az idő tovaszáll. Nincs időd élni, mozogni, tevékenykedni. Te itt megszűntél létezni.
Minden nap ugyanaz a monotonitás. Kattognak a billentyűk, csörrennek a telefonok, ideges, dühödt ügyfelek harcolnak jogaikért. Te némán, szenvtelen válaszolsz, nem nézel az akta mögé.
Másnap felkelsz, és ő ismét ott van melletted. Ép és egészséges, erős kezeit sűrűn fonja nyakad köré, majd szeretetteljesen csókot nyom kiszáradt ajkaidra. Nem érted a helyzetet, hiszen tudod, ő tegnap meghalt.

A napok sűrűn váltakoznak, ne hagynak időt gondolkozni. Nincs esélyed ép ésszel felfogni, ami körülötted zajlik. Úgy érzed, meg kell találnod a tökéletes megoldást: elébe mész a másnapnak.
Csak nehogy a végén te őrülj meg...