Néha még érzem azt az illatot, ami akkor csapott meg, ha veled voltam. Kesernyés, hideg téli illat volt, de ez akkor nem számított, mert az a te illatod volt.
Az utcán állok, már hét óra is elmúlott, most végeztem táncon. Még érzem a kezemben a partnerem erős szorítását, még a tüdőmben táncol az a levegő, amit az emeléseknél szívtam mélyen magamba. Talán még a derekam is arra az utolsó forgásra emlékszik, amit az imént fejeztünk be. Az utca nagyon hideg: emberek sétálnak hazafelé csendben, a munkától megfáradtan.
Már nagyon fázom, mennék haza, szeretném, ha forró karodban aludhatnék végre el, és nem keltene fel a hideg, téli szél. Érzem, ahogy az orrom egyre hidegebb lesz, szinte már fagyos az idő. Ismerős motorhangot hallok a közelben, végre mosolyog a szívem: mindjárt itt vagy értem.
Elindulok a tánciskola kapujából, egyenesen a nyílt utcára: az autó ebben a pillanatban állt meg, már csak a meleg motor viaskodik a jéghideg levegővel. Egy magas férfi kiszáll belőle, az ajtót finoman becsukja, egy lágy mosoly táncol az ajkán. A szemembe néz, egyre szebben mosolyog, egyre ráncosabb lesz az arca. Belém karol, szorosan magához húz, belesuttogja a fülembe a szent szót. Csak ölel, egyre szorosabban, egyre merevebben tart, érzem, hangosan ver a szívem, mindjárt kiugrik a helyéről, dübörög bennem a szerelem. A jéghideg kertkapunak dönt, csak lágyan érzem, mert megcsókol. Olyan mély, tiszta és őszinte erővel húz magához, hogy a világ beleremeg, a testem megszűnik létezni, csak ő és én vagyunk.
Karon fog, beülünk az autóba, csak a szemem sarkából látom, de mosolyog. Arcára kiül az egyetlen igaz és őszinte érzés: a szerelem.
Néha még vágyom arra, hogy együtt nevessünk, de érzem, nem akarom. Csak őt akarom.
Az utcán állok, már hét óra is elmúlott, most végeztem táncon. Még érzem a kezemben a partnerem erős szorítását, még a tüdőmben táncol az a levegő, amit az emeléseknél szívtam mélyen magamba. Talán még a derekam is arra az utolsó forgásra emlékszik, amit az imént fejeztünk be. Az utca nagyon hideg: emberek sétálnak hazafelé csendben, a munkától megfáradtan.
Már nagyon fázom, mennék haza, szeretném, ha forró karodban aludhatnék végre el, és nem keltene fel a hideg, téli szél. Érzem, ahogy az orrom egyre hidegebb lesz, szinte már fagyos az idő. Ismerős motorhangot hallok a közelben, végre mosolyog a szívem: mindjárt itt vagy értem.
Elindulok a tánciskola kapujából, egyenesen a nyílt utcára: az autó ebben a pillanatban állt meg, már csak a meleg motor viaskodik a jéghideg levegővel. Egy magas férfi kiszáll belőle, az ajtót finoman becsukja, egy lágy mosoly táncol az ajkán. A szemembe néz, egyre szebben mosolyog, egyre ráncosabb lesz az arca. Belém karol, szorosan magához húz, belesuttogja a fülembe a szent szót. Csak ölel, egyre szorosabban, egyre merevebben tart, érzem, hangosan ver a szívem, mindjárt kiugrik a helyéről, dübörög bennem a szerelem. A jéghideg kertkapunak dönt, csak lágyan érzem, mert megcsókol. Olyan mély, tiszta és őszinte erővel húz magához, hogy a világ beleremeg, a testem megszűnik létezni, csak ő és én vagyunk.
Karon fog, beülünk az autóba, csak a szemem sarkából látom, de mosolyog. Arcára kiül az egyetlen igaz és őszinte érzés: a szerelem.
Néha még vágyom arra, hogy együtt nevessünk, de érzem, nem akarom. Csak őt akarom.
Egy igazi téli történet :)
VálaszTörlésIgen, egy egész történet. Ritka az ilyen...:)
VálaszTörlés