Csigaléptekkel vánszorog az idő.
Hallom ahogy kopog a cipőd.
Lassú, megfontolt léptekkel jössz a lépcsőházban,
kint a hideg szél süvített, kipirulsz a nagykabátban.
Az emeletek egyre csak dobognak a lábad alatt,
a szíved majd' kiveri a fémkeretes ablakokat.
Kint vagy, még nagyon kint, nem érezlek,
ha az ajtón belépsz, nincs több lélegzet.
A küszöbön állsz. Érzem a szíved, a kezed,
megcsókolsz, magadtól többet el nem engedsz.
A köntöst az ajtóban hagyom, levetkezem,
csak téged látlak, nincs idő sem tér, csupán te.
Még mindig nem tudom, mit szeretek benned.
Ha szabad kérnem:
mindig
legyél velem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése