Ettem

Éle van mindennek
a zajnak, a csöndnek
az üres sötétségnek
mindennek.

Az ablak, a párkány,
a kabát, az orkán,
a fű, mind bolond,
szemem kopog.

Korog, pöccen,
éhesen döccen
odébb a szegény pára
zsemlében lel örök párra.

Nyílik a kapu,
a kerek izom tabu,
szájad keretezi,
kedved nem szegi.

Amott csöppen a lekvár,
ne félj, megvár
az étek,
nem vétek.

Pocak telik,
kicsi szívem melegszik
szerelemmel vetekszik,
de sose verekszik.

Jóllaktam.
Mind befaltam.
De nem híztam,
csak mosolyogtam.