Játékmackót vesztettem

Játékmackó fekszik a földön
élettelen, kihűlt- hűvös a bőröm,
mert fáj, éget a hiány
a szenvtelen, a keserű magány.
A medve csak néz maga elé,
tekintete üres, réved az ablak felé.
Vágya vinné, de kezei kötve vannak,
reménysugarat vinne annak lánynak.
Zúg, rabol, zavarba ejt- eltűnik a bocs,
áruló tépi fel a földről,s a korcs
elrabolja tőlem,
megtöri a lelkem.
Ordítok, sírok, kacagva
az ablaknál állok és várok, akarva
hogy a mackó visszajöjjön
pajtásom leljem, s így örömöm.
De nem jön- üres minden,
csak fagyos szoba vár, ez az összes kincsem.
És az emlék, a halovány foszlány
a perc, az óra, ha az idő megáll
majd ez emlékeztet arra,
hogy szeretni kell, nem nézni másra.
Kitépték a kezemből a medvét
amivel sosem játszanék.
Én nem azt akarom,
a játék veled nekem fájdalom.
Csak bízzál,
ne sírjál.
A játékmackó mellettem alszik
vigyáz, óv, véd, sosem haragszik.
A földre nem zuhan,
velem van, vígan- boldogtalan.


Eriknek