Ösztönösen nyúltam a lüktető mellkas felé. Rásimítottam hűvös tenyerem, és homlokommal előredőltem, pont a szíve felé. Ütemesen dobogott, lüktetett benne a forró, bordó vér. Engem erősen rázott a hideg, fogaim karcolva súrolták egymást. Csendben álltam a mellkasának dőlve, mindennél jobban vágytam az érintésére, de ő megmerevedett kőszoborként nézett rám. Elutasító szemeiből forrón sütött a düh, a harag, és az állhatatos utálat. Minden porcikájával arra a tudatra koncentrált, hogy ne érjen hozzám, ne mutassa egyetlen apró jelét se a szeretetének. Valójában, a szíve legmélyebb bugyrában, Lucifer otthonában, engem igazán, nagyon szeretett. Jobbnak látta, ha bűneimért azzal sújt le rám, hogy megmutatja, mennyire tud utálni. Sikerült neki.
Ingerülten viharzottam ki a szobából, és a kanapéra kuporodtam. Felhúztam a térdeim, szorosan elrejtettem magam a világ elől. El akartam menni, de a érzékeim a lakáshoz láncoltak. Kíváncsi voltam arra, vajon megölel-e még. Nem tudhattam a választ, így csak némán, csendesen vártam. Vigasztalhatatlanul ültem a bézsszínű kanapén, és a falon levő tükörbe néztem magamat. Láttam a nevetőráncaimat, a hosszú szempilláimat, és a megfogyott hajam. Kémlelve kerestem ifjúkorom ártatlan sugarait, miközben vártam, hogy megtörténjen a csoda. Reménytelenül, bosszúsan figyeltem az óra mutatóinak táncát, majd félénken ismét a tükörbe bámultam. Láttam a gyermeket, a szőke, kócos kislányt, hatalmas érdeklődő szemekkel a körhintán. Göndör fürtjeivel játszott a déli szél, mosolyát messzire vitte az emlékek örvénye. Rájöttem, képzelődök. Halk suttogást hallottam a tükör irányából. Félve odapillantottam, majd lehunytam a szemem. A férfi suttogott andalító szerelmes dalokat, lágyan a fülembe. A zene bejárta az egész testem, remegési hullámok törtek rám, kelletlen. Immár éberen, tágra nyílt szemekkel bámultam a tükröt. Megpillantottam a ráncos önmagam, és a férfit, miközben fedetlen felsőtesttel áll a szoba közepén, és gondolkodik. Éreztem a saját kezem erős dobogását a mellkasán, láttam, ahogy könnyek gördülnek a szemeiből.
Élettelen lettem. Lezuhantam a földre, hangos villámlással széttört a falon függő tükör. Ő kirohant a hálóból, leroskadt mellém, majd némán zokogott felettem. Mert én, akkor és ott, meghaltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése