Az élet pontosan olyan, mint a közlekedési lámpák. Alapvetően meg van a lehetőséged arra, hogy olyan utakon járj, amelyeken nincsenek lámpák. Akkor alapvetően is szabályozva vagy, minimális sebességgel mehetsz, igaz, nem kell fékezned. Az életed csendben csordogál kicsiny kis medrében. Van, hogy akármennyire hajtasz, alkalmanként pirosat kapsz, megálljt parancsolnak neked. A piros után azonban mindig zöld jön, amit egy kevésbé rögös úton érhetünk el. Az a köztes állapot a sárga jelzés. Van, hogy a zöld lámpával megnyílnak előttünk kapuk, lehetőségek gördülnek utunkba, melyeket könnyedén legyőzünk, és élünk velük. Elfogadjuk, és használjuk, amit az élet kínál. Azért, hogy sorozatos dicsőségünk ne fedje jellemünket, és ne váljunk érzelmileg fukarrá, gőgössé, önteltté, néha hirtelen és szükségszerű fékezés következtében piros jelzés gyúl fel előttünk. Akkor mindig kicsit lassítunk, majd új úterővel, ismét küzdünk a zöldért.
Én mindig a zöldért küzdök. Tudom, hogy egyetlenegy kulcs lehet csak a kezemben: a hitem. El kell hinnem, hogy képes vagyok zöldhullámot teremteni. Minimális fékezéssel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése