Téli tükörmese

Tél van. Hó zuhog.
A körúton sétálsz, állsz,
némán, csendesen csodát vársz.

Hallik az éjszaka legtisztább hangja,
Harang kondul, beledobban a hajnalba,
Ritmusra, erős szívdobbanásra.

Tél van. Hó zuhog.
Pesti köd ül az orrodra,
De te tovább sétálsz, elindulsz Álomországba.

Fekete ballonkabát színes esernyővel,
Bódító illatmámor, s tüdőd színültig levegővel,
S ettől ismét feltöltődsz erővel.

Tél van. Hó zuhog.
Mosoly szökik a kabátos arcán,
Piros karszalag feszül vékonyka karján.

Ismerős az írás, a balra dőlt betűk,
Egyedi, formás, de az emlék már tovatűnt
A sötét éjszaka rabságába.

Tél van. Hó zuhog.
Rémlik egy gyerekkor, a Város,
A Duna-part, a part menti lángos.

Megzavar a mohó emlékek villogása,
Kacér fürtök meglepő sokasága
Ez oly' furcsa ilyen korai órába.

Tél van. Hó zuhog.
Szüntelen kacagva keresed magad
Kirakatbabán szenvtelen tekinteted akad.

Kiráz a jeges északi szél,
Felráz az álomból, ne félj,
A tükör többet nem mesél.

Tél van. Hó zuhog.
A körúton sétálsz, állsz,
igazán, semmit sem vársz.