Nem bízol bennem.
Feltételezett, -és, már tudom- téves bizonyossággal hittem, hogy bízol bennem. Szenvtelenül elhittem, hogy bármit és akármit elfogadsz tőlem, pedig nem így van. Az életemet adnám érted, ennek ellenére, te mégis úgy gondolod, átverlek. Hamisnak hiszed a szavakat, a szerelmes félmondatokat, a bizakodó, olykor nyugtató hangot. Szörnyen mar a tudat, hogy az általam biztosnak és megrendíthetetlennek hitt kölcsönös(?) bizalom egy szempillantás alatt képes tovaszállni. Te nem mered magad odaadni teljes mélységig, mert félsz, hogy bántalak, törékeny lelked porrá zúzom. Eddig nyugodt voltam, hiszen rendületlenül bíztam benned, de ez mostanra kihalt. Úgy érzem, nincs más választásom, mint hogy visszalépjek három teljes lépést. Most önkénytelenül hasba szúrom magam, aljas módon tőrt döfök a saját hátamba. A sziklaszilárd elveim romba dőlése következtében nem hagyhatom, hogy így menjen tovább minden. Változásra van szükségem, változni fogok, mert érzem, különben bennem meghalna valami.
Mi, nők, ilyenek vagyunk. Nem lehet bennünk megbízni.